Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Polgári engedetlenségi mozgalommal venné át a hatalmat az ellenzék Szudánban

2019. 06. 17.

Szudánban az ellenzék polgári engedetlenségi mozgalmat és országos sztrájkot hirdetett, hogy így kényszerítsék rá az államot jelenleg irányító átmeneti katonai tanácsot a hatalom átadására – hangzott el az M1 Világ című műsorában.

Az afrikai államban december óta zajlanak a megmozdulások, amelyek áprilisban az országot három évtizeden át irányító elnök, Omar el-Besír megbuktatásához vezettek. A hatalom ekkor került a hadsereg vezetőiből létrejött átmeneti katonai tanács kezébe. A tiltakozó civilek szerint ezzel azonban csak a vezető személye változott, továbbra is a régi katonai elit maradt hatalmon, így folytatták a tüntetéseket.

Az ENSZ elítéli a szudáni katonaság erőszakos fellépését

A katonai tanács és az ellenzéki koalíció időközben tárgyalásokba kezdett, június elejére sikerült is megállapodniuk abban, hogy idővel a civil ellenzék is részt vehet az ország irányításában. Arról, hogy pontosan mikortól és milyen feltételekkel, nem született még döntés. Június 3-án katonai csapatok

erőszakkal oszlatták fel Kartúmban a védelmi minisztérium előtt hetek óta békésen tiltakozó többezres tömeget.
A rajtaütésnek legalább hatvan halálos áldozata és rengeteg sérültje volt.

A katonaság erőszakos fellépését az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is elítélte. Mint Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője fogalmazott, António Guterres főtitkár határozottan elítéli az erőszakot és a biztonsági erők civilek elleni fellépését, ami sok halálos áldozatot és sérültet követelt, mint ahogy azt is, hogy erőszakot alkalmaztak az ülősztrájkolók feloszlatására.

Továbbá a szervezetet aggasztják azok a jelenségek, hogy fegyveres erők egészségügyi intézményekben is tüzet nyitottak – tette hozzá a szóvivő.

A lakosság jelentős része támogatja az engedetlenségi mozgalmat

Az Afrikai Unió felfüggesztette Szudán tagságát a szervezetben. A döntés addig lesz érvényben, amíg nem alakul civil átmeneti kormány az országban. A kartúmi véres incidens után a katonai tanács felmondta az ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és kijelentette, hogy átmeneti kormányt hoz létre, valamint kilenc hónapon belül választásokat tart.

Polgári engedetlenségi mozgalom Szudánban

Az országban uralkodó kaotikus állapotokat jól jellemzi, hogy egy nappal később a katonai vezetés azt közölte, továbbra is hajlandó tárgyalni az ellenzéki csoportokkal. Az ellenzék álláspontja viszont április óta nem változott: civil kormányt akarnak. Céljuk elérése érdekében polgári engedetlenségi mozgalmat hirdettek.

Az országos sztrájk miatt a nagyvárosokban

bezártak az üzletek, sok helyen teljesen kiürültek az utcák, leállt a tömegközlekedés. A lakosság jelentős része rendszerváltást szeretne, így támogatja az ellenzék akcióit. Az embereket nem lehet erőszakkal kormányozni – hangoztatta egy szudáni férfi a műsorban.

Folytatódik a forradalom

Egy másik helyi férfi szerint a polgári engedetlenségi mozgalomnak vannak káros következményei, de most erre van szüksége az országnak. Az emberek sokat szenvedtek, de ha nem tartanak ki, hiába való volt az egész forradalom – mondta.

A biztonsági erők többször összecsaptak a sztrájkolókkal, éles lőszert és könnygázt is bevetettek ellenük. Az ellenzék a katonaság erőszakos fellépése ellenére sem adja fel a küzdelmet.

Khaled Omar, a szudáni Szabadságot és Hatalomváltást szervezet vezetője azt mondta: tovább folytatják a forradalmat, a békés tiltakozást és az ellenállást. Kifejezte, hisz benne, hogy a december óta tartó forradalom eléri a célját. Szerinte a szudáni nép nem tört meg a kemény hónapok alatt.

A szudáni katonai vezetés nemrég ismét ígéretet tett arra, hogy idővel átadja majd a hatalmat a civileknek, ezzel kapcsolatban azonban semmilyen konkrét intézkedést vagy döntést sem hoztak, így a tiltakozások tovább folytatódnak az afrikai országban – közölték az M1 Világ című műsorában.

Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑