Cadmus fordítás Cadmus

Putyin: elítéljük ezt a cinikus, embertelen bűncselekményt

2017. 05. 23.

Mély részvétét fejezte ki a manchesteri terrormerénylet miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök a Theresa May brit miniszterelnöknek küldött táviratában – közölte a Kreml sajtószolgálata.

“Határozottan elítéljük ezt a cinikus, embertelen bűncselekményt. Arra számítunk, hogy a merénylet megrendelői nem kerülik el a megérdemelt büntetést” – hangsúlyozta üzenetében az orosz elnök. Putyin “megerősítette készségét a terrorellenes együttműködés növeléséhez a brit partnerekkel, mind kétoldalú alapon, mind pedig a széles körű nemzetközi erőfeszítések keretében” – idézte a TASZSZ az orosz elnök táviratát.

Az orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak, és mihamarabbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. A kétoldalú terrorellenes együttműködés megerősítéséről állapodott meg, és részvétét fejezte ki Nagy-Britanniának kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz és Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter.

Moszkva kész a Londonnal folytatandó terrorellenes együttműködésre

Oleg Sziromolotov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkva készségét hangoztatta a Londonnal folytatandó terrorellenes együttműködésre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az nem lehet “egyirányú utca”. Mint mondta, az ezen a téren folytatott orosz-brit párbeszéd “nagyon nem egyszerű”, bár a két ország titkosszolgálatai között “egyes kapcsolatok megújultak a Litvinyenko-ügy után”.

Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt alezredesét 2006-ban mérgezték meg Londonban. A Scotland Yard szerint Litvinyenko teájába egykori ügynöktársai csempésztek polóniumot. Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke Facebook-bejegyzésben sürgette, hogy Európa újítsa fel az együttműködést Oroszországgal a terrorelhárítás területén. A szenátor szerint az összefogás felmondása “minimum hiba, maximum pedig a közös ellenségeinknek nyújtott segítség” volt.

“Ideje már megérteni, hogy az európaiakat nem Dr Bashar Al-Assad szíriai elnök, nem a Kreml és Teherán meg Washington robbantja fel. Javaslatunk az együttműködésre és a terrorellenes koalíció létrehozására aktuális és állandó érvényű”

– írta Koszacsov.

A robbanószerek egész világra kiterjedő osztályozásának és megjelölésének bevezetésére tett javaslatot a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva Nyikolaj Kovaljov alsóházi képviselő, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésének különmegbízottja. Szerinte ez a nemzetközi terrorellenes együttműködés keretében hatékonyabbá tenné a robbanóanyagok felkutatását és eredetük megállapítását.

A nagy-britanniai Manchesterben hétfő éjjel egy teltházas popkoncerten hajtottak végre terrortámadást: a legfrissebb hírek szerint a házi készítésű pokolgéppel elkövetett merényletben huszonkét ember – köztük több gyermek – meghalt, és ötvenkilencen megsebesültek.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, MTI)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑