Cadmus fordítás Cadmus

Putyin szerint megérett az idő arra, hogy lezárják Szíria tragikus korszakát

2018. 01. 31.

A szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusa Szocsiban lehetőséget nyújt a szíriaiak szándékainak a megvalósítására, hogy véget vessenek a háborúnak, és végleg felszámolják a terrorizmust – áll a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a békekonferencia résztvevőinek küldött levélben, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter olvasott fel az esemény keddi megnyitóján.

A Putyint idéző külügyminiszter szerint megérett az idő arra, hogy Szíriában lezárják a közel-keleti ország történelmének tragikus korszakát.

Az orosz külügyi tárca vezetője megköszönte Iránnak, Törökországnak és az ENSZ-nek a békekonferencia előkészítéséért végzett munkát.

Lavrov beszédét közbekiabálásokkal zavarták meg egyes ellenzéki delegáltak, akik azzal vádolták Moszkvát, hogy légicsapásokkal civileket gyilkol Szíriában. Az incidenst az orosz állami televízióban is közvetítették. A felvételeken két biztonsági őr megközelített egy férfit a hallgatóság soraiban, jelezve számára, hogy foglaljon helyet. Más küldöttek Oroszországot biztosították támogatásukról hangoskodva. Lavrov arra kérte az egybegyűlteket, hagyják végigmondani beszédét.

A Reuters brit hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó küldöttek arról számoltak be, hogy a szervezőknek el kellett halasztaniuk a plenáris ülést, mivel heves civakodásba torkollott annak a kérdésnek az eldöntése, ki elnököljön a tanácskozáson. A Szíria-kongresszus egyik legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik ugyanis egy alkotmányozó bizottság felállítása, melynek feladata az ország új alaptörvényének kidolgozása lesz.

A szíriai rezsimet katonai erővel támogató Oroszország által rendezett konferenciára árnyékot vetett az is, hogy a Törökországból érkezett egyik szíriai ellenzéki küldöttség, amelynek soraiban a fegyveres milíciák tagjai is képviseltetik magukat, megtagadta, hogy elhagyja a szocsi nemzetközi repülőteret, s azzal fenyegetett, hogy visszautazik, ha a szíriai kormány sérelmesnek mondott lobogóját és jelképeit el nem távolítják a konferencia helyszínéről.

Az Egyesült Államok, Franciaország, és Nagy-Britannia képviselői a számukra küldött meghívó ellenére távol maradtak, mert szerintük a damaszkuszi rezsim nem volt hajlandó komolyan részt venni a genfi béketárgyalásokon. A szíriai konfliktus rendezéséről két tárgyalási folyamat is zajlik párhuzamosan: az egyik az ENSZ égisze alatt a nyugati államok támogatásával, a másik pedig Oroszország, Törökország és Irán vezetésével. A genfi tárgyalási fordulók eddig sorra kudarcot vallottak.

A szíriai ellenzék nagy része és a kurdok is bojkottálják a szocsi konferenciát, bár a szervezők adatai szerint az eseményre 1511 küldött érkezett állítólag a szíriai társadalom különböző rétegeinek a képviseletében. A résztvevők 94,5 százaléka arab, de képviseltetik magukat a kurd, jazidi, asszír, örmény, cserkesz, csecsen, dagesztáni, abház, türkmén és drúz kisebbségek tagjai is a hivatalos orosz közlés szerint.

Ezen felül a tanácskozáson török és iráni kormányküldöttségek is részt vesznek, de jelen van Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja is.

Kadri Dzsamil, a szíriai ellenzék úgynevezett „moszkvai csoportjának” szóvivője kiemelte: a békét Szíriában nem lehet egyedül a kormányerők győzelmeire alapozva elérni, elengedhetetlen a politikai rendezés útját követve megállapodásra jutni. „A konfliktusnak nincs katonai megoldása. A rezsim (Bassár el-Aszad elnök kormánya) nem fogja tudni helyreállítani az országot a válság politikai rendezése nélkül. Szükség lesz más államok segítségére is. Ezért úgy véljük, a rezsim érdekében áll, hogy engedményeket tegyen” – mondta Dzsamil. Ugyanakkor megjegyezte: bár nagyobb reményeket fűz ehhez a fórumhoz, nem szabad túlzó elvárásokat támasztani.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑