Cadmus fordítás Cadmus

Rakka feladására szólítják fel az Iszlám Államot

2017. 05. 25.

 

Az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki fegyveres szervezet felszólította csütörtökön az Iszlám Állam terrorcsoportot, hogy adja fel a harcot Rakkában, és azt ígérte a dzsihadistáknak, hogy nem esik bántódásuk abban az esetben, ha a hónap végéig leteszik a fegyvert.

A kurd és arab fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők november óta több fázisban vonja egyre szorosabbra a hurkot az Iszlám Állam körül, jelenleg már csak néhány kilométer választja el őket Rakka városától.

Az ellenzéki ernyőszervezet, amelynek tagja a Népvédelmi Erők (YPG) nevű kurd milícia is, május elején azt közölte: az eredeti tervhez képest mintegy két hónapos csúszással, a nyár elején tudják megindítani a végső támadást Rakka ellen. Rakkában az Iszlám Államnak három-négyezer harcosa lehet, akik a hírek szerint folyamatosan építik védelmi rendszerüket a várható ostromra készülve.

A Szíriai Demokratikus Erők szervezete május 15-én már intézett hasonló felhívást a dzsihadista harcosokhoz, és ezt a lehetőséget most meghosszabbította a hónap végéig. Ennek értelmében garantálják azoknak az Iszlám Állam-harcosoknak és családjaiknak a biztonságát, akik hajlandóak feladni a harcot, és megadják magukat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑