Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Rakka felé vették az irányt a kurdok

2016. 12. 28.

Néhány kilométerre megközelítettek egy kulcsfontosságú gátat az Eufrátesz folyón a kurd vezetésű – amerikai támogatást élvező – Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet harcosai, akik az elmúlt tíz napban jelentős területeket foglaltak el az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi fellegvárának, Rakkának a közelében – jelentette be kedden az SDF egyik szóvivője.

A szíriai kurd fegyvereseket, a Népvédelmi Egységeket (YPG) is magába foglaló szervezet tíz napja indította az iszlamisták elleni hadműveletének második szakaszát, amely az Iszlám Állam szíriai bástyájától nyugatra lévő területekre irányul, így a Tabka városa melletti létesítmény ellen is – a november elején indult hadművelet végső célja Rakka elfoglalása.

Az SDF szóvivője szerint 1300 négyzetkilométer területet foglaltak el az elmúlt tíz napban. Hozzátette: arra számítottak, hogy mindez több időt vesz igénybe, de az iszlamisták védelme megbomlott.

A szóvivő továbbá elmondta: 15 milicista halt meg a legfrissebb összecsapásokban, miközben a dzsihadisták öngyilkos támadásokkal igyekeztek fékezni csapataik előretörését. A merénylők robbanószerrel megpakolt járműveit az amerikai vezetésű koalíció által átadott páncéltörő fegyverek segítségével tudták még azelőtt megsemmisíteni, hogy elérték volna kiszemelt célpontjaikat. Rámutatott, hogy az amerikai különleges egységek vállvetve küzdenek egységeikkel.

A dzsihadisták egyik magas rangú parancsnoka is vélhetően életét vesztette a gát körüli harcokban. A helyi források szerint a megölt iszlamista vezért Abu Dzsandal al-Kuvaitinek hívták.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑