Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Rakkáig akar előrenyomulni Erdogan

2017. 02. 12.

Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy Al-Bab után a Rakkát is magában foglaló határ menti régió is felszabaduljon az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet uralma alól – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő.

“A végső cél egy 5 ezer négyzetkilométeres terület megtisztítása” – hangsúlyozta Erdogan egy sajtótájékoztatón, amelyet az isztambuli repülőtéren tartott, mielőtt elindult három Perzsa-öböl menti államot – Bahreint, Szaúd-Arábiát és Katart – érintő hivatalos útjára.

Ankara régóta hangoztatott törekvése, hogy Észak-Szíriában egy “biztonságos”, az Iszlám Állam és a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia harcosai által megtisztított zónát kell kialakítani a polgári lakosság számára.

A török államfő vasárnap újságíróknak elmondta, hogy ezt a tervet újfent megvitatta az Egyesült Államokkal és Oroszországgal, továbbá azt is hangoztatta, hogy Törökország a szóban forgó övezetben készen áll az infrastruktúra helyreállítására, elejét véve így annak, hogy újabb menekülthullám induljon meg Szíriából, valamint lehetővé téve a Törökországba menekült szíriaiak hazatérését.

Ankara tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy az iszlamista Szabad Szíriai Hadsereget(FSA) és a többi terrorsita szervezetet támogatva megtisztítsa a határ menti területeket a k az Iszlám Államtól. Törökország másik nem titkolt célja az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban. A török hadsereg a legfrissebb jelentések szerint eddig 67 katonáját vesztette el az észak-szíriai hadműveletben.

Orientalista.hu – Hirado.hu 

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑