Cadmus fordítás Cadmus

Rijád hallgat az ellenzéki újságíró holttestéről

2018. 10. 22.

 

A török állami televízió, a TRT, közreadta a térfigyelő kamerák felvételeit, amiken látható, hogy az ellenzéki szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi október 2-án bement a szaúdi konzulátus épületébe Isztambulban. Ezután érkezett az épületbe az az osztag, aminek emberei megölték Hasogzsit, értesült a TRT.

Szaúd-Arábia külügyminisztere, Ádel Al-Dzsubejr az amerikai Fox News televízió adásában azt mondta, hogy az elkövetők túllépték hatáskörüket, majd miután szembesültek a hibával, megpróbálták leplezni. Az efféle cselekedet minden kormány számára elfogadhatatlan, egyetlen részlet sem maradhat tisztázatlan, tette hozzá a szaúdi külügyminiszter.

Donald Trump bár nem elégedett a szaúdi nyilatkozatokkal, nem híve annak, hogy Hasogdzsi halála miatt felfüggesszék a Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállításokat. Szerinte egy ilyen lépés több kárt okozna az amerikai gazdaságnak, mint Rijádnak.

Egy republikánus amerikai szenátor viszont hangsúlyozza, hogy nem szabad több fegyvert eladni Szaúd-Arábiának. Rand Paul úgy véli, hogy az USA erősebb annál, hogy csak lebegtessen esetleges szankciókat. Rijádnak egyértelműsítenie kell, hogy szövetségese vagy ellensége Washingtonnak.

Az első szaúdi nyilatkozatok szerint dulakodás közben, véletlenül veszítette életét a konzulátus épületében az ellenzéki újságíró. Egy neve ellhalgatásár kérő szaúdi kormányzati tisztségviselő úgy tudja, hogy fojtófogás vezetett Dzsamál Hasogdzsi halálához.

Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑