Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Rijád kész együttműködni a Biden-kormányzattal

2021. 02. 06.

Szaúd-Arábia kész együttműködni a Biden-kormányzattal a válságok megoldásában, illetve közösen válaszolni kihívásokra – jelentette ki a szaúdi külügyi államtitkár az al-Ihbaríja szaúdi állami hírtelevíziónak adott pénteki interjújában, egy nappal azután, hogy Joe Biden amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Államok a továbbiakban nem támogatja a királyságnak a jemeni polgárháborúban vállalt katonai szerepét.

Ádil al-Dzsubejr a Twitter közösségi portálon mindazonáltal történelminek nevezte az amerikai elnök beszédét, és kiemelte a bejelentés azon részét, amelyben Joe Biden leszögezte: Washington továbbra is segíteni fogja Rijádot az ország védelmében.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán-barát húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció. A húszi csapatok azóta többször lőttek ki rakétákat szaúdi területre, néhány rakéta a fővárost is elérte.

Elemzők nem zárták ki, hogy amerikai támogatás nélkül Rijád beszünteti jemeni szerepvállalását, valamint emlékeztetnek arra is, hogy Biden már demokrata párti elnökjelöltként leszögezte: Szaúd-Arábia “meg fogja fizetni az árát” a királyságban zajló jogsértéseknek is, 2019-ben pedig “páriaállamnak” nevezte Szaúd-Arábiát.

Eközben pénteken szaúdi emberi jogi csoportok arról adtak hírt, hogy az ország hatóságai óvadék ellenében szabadlábra helyeztek két, 2019 óta fogvatartott szaúdi-amerikai kettős állampolgárt. Az újságírással is foglalkozó orvos, Badr al-Ibrahim és a sajtókommentátor Szaláh el-Hajdár ellen terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt emeltek vádat. A döntést emberi jogi szervezetek üdvözölték, ám a washingtoni székhelyű, Freedom Initiative nevű emberi jogi szervezet a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a két férfit be sem szabadott volna börtönözni, és végleg el kell őket engedi.

Ibrahim egyébként a külföldön is ismert nőjogi aktivista, Azíza el-Júszuf fia, akit 2018-ban – több társával – egy időre szintén őrizetbe vettek az ország hatóságai.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtöki bejelentése szerint a szaúdi hatóságok csökkentették a decemberben – egyebek közt “terrorizmussal való szimpatizálás miatt” – elítélt, ugyancsak szaúdi-amerikai kettős állampolgár, Valíd Fitejhi büntetését, akinek az ügyében Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter is szót emelt.

Elemzők emlékeztetnek rá, hogy a királyság de facto vezetőjének számító Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös jó viszonyt ápolt Donald Trump volt amerikai elnökkel, aki védelmébe vette az országot egyebek közt akkor is, amikor Rijádot – és magát a trónörököst – nemzetközi bírálatok érték Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásával kapcsolatban. Hasogdzsit 2018 októberében egy halálbrigád gyilkolta meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, sokak szerint Mohamed bin Szalmán utasítására.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑