Cadmus fordítás Cadmus

Rijád szerint nincs szükség a Hasogdzsi-nyomozás nemzetközi szintre emelésére

2019. 03. 15.

Szaúd-Arábia bíróság elé állította a Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolásában bűnös embereket, ezért nincs szükség arra, hogy az ügyet nemzetközi szintre emeljék – jelentette ki csütörtökön a szaúd-arábiai emberi jogi bizottság vezetője Genfben.

Bandar bin Mohammed al-Ajbán az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának ülésén azt mondta, hogy “a szörnyű bűncselekmény és sajnálatos baleset” ügyében az elkövetők már három bírósági kihallgatáson vettek részt, nem nevezte meg azonban, kikről van szó.

Határozottan kijelentette viszont, hogy Rijád nem fogadja el a nyomozás nemzetközi szintre emelését, és azt az ország belpolitikai és jogi ügyeibe való beavatkozásnak tekinti.

A török kormányzat a Reuters hírügynökségnek is megküldött közleményében felszólította Szaúd-Arábiát, hogy nevezze meg a Hasogdzsi-ügy vádlottjait és azt, hogy milyen bűncselekményekkel vádolják őket.

A múlt héten csaknem három tucat nyugati ország, köztük az Európai Unió 28 tagállama felszólította Szaúd-Arábiát, működjön együtt az ENSZ által létrehozott nemzetközi vizsgálóbizottsággal.

Az Egyesült Államokban élő, szaúdi származású ellenzéki újságírót, Dzsamál Hasogdzsit tavaly, Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán ölték meg brutális módon. Az ügy nemzetközi felháborodást keltett, a többi közt azért is, mert sokan a Szaúd-Arábia “erős emberének” tartott Mohamed bin Szalmán trónörököst tartják a felbujtónak. A trónörököst tartja felelősnek Agnes Callamard, az ügy kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő is, aki újságíróknak tett nyilatkozatában februárban azt mondta, szerinte Szaúd-Arábia aláásta Törökország erőfeszítéseit arra, hogy kivizsgálja Hasogdzsi halálának körülményeit.

Szaúd-Arábiában január elején kezdődött meg a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere, akik közül a végrehajtókra, legkevesebb öt emberre az ügyész halálbüntetést kért. Rijád szerint a trónörökös nem tudott előzetesen a gyilkosságról, így nem gyanúsított a perben.

Magyar Hírlap, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑