Cadmus fordítás Cadmus

Robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni tartályhajón

2019. 10. 11.

Robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni tartályhajón pénteken a szaúdi partoknál – jelentette az ISNA iráni hírügynökség.

A társaság közlése szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, s tűz nem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt.

Az iráni olajtársaság tulajdonában álló tartályhajó Dzsiddától mintegy száz kilométerre volt, amikor a két robbanás történt.

Az iráni állami televízió szerint jelentős károk keletkeztek két tározórekeszben, s a hajóból olaj ömlik a Vörös-tengerbe.

Teherán és Rijád között fokozódott a feszültség, miután szeptember 14-én dróntámadás ért két szaúdi olajlétesítményt.

A csapás következtében több mint 5 százalékkal csökkent a nemzetközi olajkínálat.

A támadás elkövetőjeként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek, de Rijád és Washington is a felkelőket támogató Iránt gyanúsította meg. Teherán következetesen tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑