Robbanások egy katonai bázison Egyenlítői-Guineában

Robbanások ráztak meg egy katonai bázist vasárnap Egyenlítői-Guineában, legkevesebb húsz ember életét vesztette és több mint hatszázan megsebesültek, a tragédiát emberi “gondatlanság” okozta – jelentette be az ország elnöke.

Teodoro Obiang Nguema tájékoztatása szerint a “balesetet a robbanószerek, dinamit, valamint lőszerek tárolásáért felelős egységek mulasztása okozta”.

A helyi sajtó arról számolt be, hogy négy óriási robbanás történt a Bata kikötővárosban található létesítmény területén, amelyek több épületet porig romboltak.

A detonáció következtében több épület megrongálódott a tábor területén kívül is.

A helyszín felett sűrű füst gomolygott a televíziós tudósítások szerint. Egyes hírek szerint 4 kilométeres körzetben evakuálták a város lakosságát a füst miatt.

Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy megkezdték a sérültek ellátását, több kórház azonban már betelt, ráadásul félő, hogy újabb holttestek fognak még előkerülni a romok alól.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑