Cadmus fordítás Cadmus

Róma feléleszti a Kadhafival kötött szerződést

2018. 07. 09.

Olaszország és Líbia feléleszti 2008-ban kötött barátsági szerződését – erről állapodott meg a hétvégén az észak-afrikai ország fővárosába, Tripoliba látogató Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszter az őt fogadó kollégájával, Mohamed Taha Szialával.

Ahogyan a Silvio Berlusconi akkori olasz kormányfő és Moammer el-Kadhafi líbiai vezető által tíz évvel ezelőtt megkötött egyezmény, úgy a mostani megállapodás is ugyanazt a célt szolgálja: megállítani az Észak-Afrikából Olaszország felé irányuló illegális bevándorlást.

Annak idején 5 milliárd dolláros befektetési csomagot ajánlott Róma Tripolinak, Berlusconi pedig bocsánatot kért azokért az atrocitásokért, amelyeket Olaszország gyarmattartóként követett el Líbiában 1911 és 1942 között.

Kadhafi egy évvel később háromszáz tagú delegáció élén utazott Rómába, ezzel is jelezve a kétoldalú kapcsolatokban bekövetekezett változást. Az ezredes akkoriban a nyugati világ kegyeltje volt, országában ugyanis stabilitás uralkodott. Az emberi jogok megsértéséről szóló jelentések azonban nem aggasztották a nyugati vezetőket, csupán a líbiai gáz- és olajtartalékok sorsa foglalkoztatta őket.

Kadhafi a 2011-es arab tavasz idején lett kegyvesztett, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közreműködésével meg is puccsolták, az ország káoszba süllyedt. Most az elismert tripoli kormány mellett Líbiának másik kormánya is van, amely tobruki székhellyel az ország keleti felét tartja irányítása alatt.

A tripoli kormánnyal egyre intenzívebb tárgyalásokat folytat az egy hónappal ezelőtt hivatalba lépett római kabinet az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. A hétvégén a tárgyaló miniszterek nem tettek említést arról, hogy a barátsági szerződés felélesztése pontosan miről szól, Enzo Moavero Milanesi az AFP hírügynökség szerint csupán annyit mondott: „Minden feltétel adott, hogy együttműködjünk Líbia biztonságának és egységének megteremtéséért.”

Matteo Salvini olasz belügyminiszter a napokban arra szólította fel az ENSZ-t, hogy oldja fel a Líbiával szemben 2011-ben bevezetett fegyverembargót, hiszen a tripoli kormánynak szüksége van minden eszközre, hogy fel tudja venni a harcot az embargót figyelmen kívül hagyó ember- és fegyvercsempészekkel.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet legalább 700 ezer illegális bevándorlóról tud Líbiában. Az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex adatai szerint azonban az Európába tartó emberek már pár hónapja Nigernél nem Líbia, hanem inkább Marokkó felé veszik az irányt.

– A migrációs útvonalak alakulása szempontjából jelenleg Spanyolország ad leginkább okot az aggodalomra – mondta Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője a Welt am Sonntag német lapnak. Júniusban mintegy 6000 ember kelt át a Földközi-tengeren Spanyolországba, „és ha a számok ugyanúgy emelkednek tovább, mint most, akkor ez az útvonal válik majd a legjelentősebbé” – magyarázta Leggeri.

Magyar Idők – Kottász Zoltán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑