2017. 11. 22.

Római kori hajóroncsokra bukkantak Egyiptom partjainál

Három római kori hajó roncsaira bukkantak régészek Egyiptom partjainál, Alexandria közelében.A több mint kétezer éves roncsokat egyiptomi régészek találták meg, együttműködve a víz alatti régészet európai intézetének szakembereivel – jelentette be kedden Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője.

A régészek rábukkantak egy fáraókori Ozirisz istennek felajánlott áldozati vitorlás maradványaira is Alexandria kikötőjének keleti részén.

A hajóroncsok közelében találtak egy kristály mellszobrot és három arany pénzérmét, utóbbiak Augustus római császár uralkodása idején készültek.

Oszama al-Nahasz, a víz alatti régészeti osztály vezetője elmondta, hogy Alexandria keleti kikötőjének mélye még sok feltáratlan kincset rejt, és bizonyítékokat találtak egy negyedik római kori hajóroncs létére is, amelyet a 2018-as régészeti szezonban fognak feltárni.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑