Cadmus fordítás Cadmus

Sikerpályán a magyar–algériai kapcsolatok

2017. 12. 06.

Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár 2017. december 4–5-én a Magyar–Algériai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság társelnökeként Algírba látogatott. A GVB ülés mellett a közigazgatási államtitkár megbeszélést folytatott Algéria miniszterelnökével, külügyminiszterével, valamint tárgyalt mezőgazdasági és sporttémákban.

A Magyar–Algériai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) második ülésére 2017. december 4–5-én került sor Algírban. A magyar delegációt dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, az algériai delegációt Abdelkader Bouazghi, az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság mezőgazdasági, vidékfejlesztési és halászati minisztere vezette.

Algíri látogatása során Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkárt audiencián fogadta Ahmed Ouyahia miniszterelnök, majd kétoldalú megbeszéléseket folytatott Abdelkader Messahel külügyminiszterrel, az Algériai Olimpiai Bizottság elnökével, valamint az Algériai Labdarúgószövetség elnökével.

A találkozókon méltatták a Budapest és Algéria között 2016 óta közlekedő közvetlen légi járat turizmusra és kétoldalú kereskedelmünkre gyakorolt pozitív hatását. Kiemelték, hogy az ülés keretében megalakuló Magyar–Algériai Üzleti Tanács új lendületet adhat a cégek közötti közvetlen együttműködésnek. Magyar részről támogatnánk vegyesvállalati formában, tudásexportra támaszkodó algériai gyártást célzó együttműködést vállalataink között. A sportági szakszövetségek erre irányuló megállapodása alapján felmerült az együttműködés lehetősége közös edzőtáborozások, nemzetközi edzőképzés, sporttudományos kutatásokban való részvétel, továbbá sportlétesítmény-fejlesztés területén szerzett magyar tapasztalatok átadása terén.

Abdelkader Bouazghi mezőgazdasági, vidékfejlesztési és halászati miniszter és Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár örömtelinek nevezte az agrárinnovációs együttműködések sikereit. A vegyes bizottság két évvel ezelőtti alakuló ülése óta a két ország agrárkutató intézetei közötti kapcsolatok jelentősen erősödtek, és rendszeressé váltak a kutatói delegációk látogatásai.

A mezőgazdasági kapcsolatok fejlődését jelzi az is, hogy 2017 májusában több algériai üzletember-delegáció utazott Magyarországra, akik elsősorban élelmiszeripari területen keresnek magyarországi partnereket. Az ülésen a tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy különösen perspektivikus együttműködési terület az erdészet, a kalászosgabonák termesztése, az édesvízi akvakultúra, és a zöldségvetőmag-előállítás.

A GVB ülésének kiemelt együttműködési területei között szerepelt a kereskedelem, a befektetések, az ipar, a mezőgazdaság, a halászat, az energetika, az információs és kommunikációs technológia, valamint a sport és a turizmus.

Algéria és Magyarország kapcsolatának aktivitását mutatja, hogy a GVB december 5-én megtartott plenáris ülését követően a felek együttműködési megállapodást írtak alá a halászat, a turizmus, az információs és kommunikációs technológia terén, valamint felállításra került a Magyar–Algériai Üzleti Tanács is.

Orientalista.hu – Kormany.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑