Cadmus fordítás Cadmus
  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Izraeli légicsapások Gázában

  • Időjárás

Spanyolország és Egyiptom vezetői egyaránt elutasítják a gázaiak “kényszerkitelepítését”

2025. 02. 20.

Spanyolország és Egyiptom egyaránt elutasítja a gázaiak “kényszerkitelepítését” – hangsúlyozta a spanyol kormányfő és az egyiptomi elnök madridi megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón szerdán.

“Kiutasításuk nemcsak erkölcstelen lenne és ellentétes a nemzetközi joggal, valamint az ENSZ határozataival, hanem destabilizáló hatása lenne regionális és globális szinten” – fogalmazott Pedro Sánchez, megismételve korábbi kijelentését, hogy Gáza a gázaiaké.

Mint mondta, Spanyolország továbbra is törekszik a kétállami megoldásra, ezért a kormány támogatja, hogy a gázai övezet újjáépítésének tervét az Arab Liga március 4-i, kairói csúcstalálkozóján terjesszék elő.

A dél-európai ország tavaly májusban ismerte el hivatalosan az önálló palesztin államot, Norvégiával és Írországgal együtt.

A spanyol miniszterelnök sürgette a tűzszünet megszilárdítását Izrael és a Hamász között. Köszönetet mondott Egyiptomnak a tűzszünet ellenőrzésére irányuló erőfeszítéseiért a térségben, és kiállt a túszok szabadon bocsátásának teljesítése mellett, amelyet szavai szerint a humanitárius segélyek tömeges bejutásának kell kísérnie  – közölte az MTI.

“Megállapodtunk abban, hogy Gázát a lakosság kényszerű kitelepítése nélkül kell újjáépíteni” – hangsúlyozta Abdel-Fattáh esz-Szíszi, aki másodszor járt hivatalos látogatáson Spanyolországban.

Hangsúlyozta a túszcsere folytatásának fontosságát, a nemzetközi határozatok alkalmazását Gáza lakosságának megmentése érdekében, valamint az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének (UNRWA) támogatását, amelynek tevékenységét Izraelben betiltották.

A két ország vezetői találkozójukon megállapodtak abban, hogy kapcsolatukat a stratégiai partnerség szintjére emelik, “megadva neki a megérdemelt politikai keretet, amely lehetővé teszi, hogy erősítsük a kapcsolatokat az állampolgáraink számára nagyon fontos területeken”. Ezek közé tartozik a kereskedelem, a beruházás és fejlesztés, a belügyek, a körkörös migráció, a védelem és a mezőgazdaság – részletezték.

Abdel-Fattáh esz-Szíszit a kormányfő után a spanyol uralkodó is fogadta. VI. Fülöp az egyiptomi elnök tiszteletére adott díszebéden kiemelte a párbeszéd fontosságát a gázai konfliktusban mint “az egyetlen utat a tartós megállapodásokhoz”. Jelezte, hogy Spanyolország dolgozik azon, hogy biztosítsa a tűzszünet fenntartását, és “végleges fegyverszünet” elérését.

Szólt arról, hogy Spanyolország a “kétállami képletet” támogatja, és emlékeztetett arra, hogy az ország “történelmi elkötelezettségét a béke mellett”.
kfkr \ kkz \ kkz

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑