Cadmus fordítás Cadmus

Svéd baloldali politikus: az iszlám törvénykezés fontosabb, mint a svéd

2018. 09. 09.

Döbbenetes nyilatkozat egy nappal a választások előtt.

Vasárnap tartják a választásokat Svédországban. Erről már több összefoglaló anyagot is olvashattatok nálunk. A Svéd Szociáldemokraták nevű baloldali párt a választások előtt érezte, hogy csúfos kudarc vár rá, ezért az egyik képviselője megpróbált rámenni a korábbi bevándorlók és leszármazottjaik szavazataira.

A meg nem nevezett politikus azzal sokkolta a közvéleményt, hogy részletesen kifejtette, a skandináv országban már fontosabb az iszlám törvénykezés, mint a svéd jog.

Az ügyből akkora botrány lett, hogy kirúgták a politikust és nem is indulhat a párt színeiben a vasárnapi megmérettetésen. A politikus a dél-svéd Karlshamn-ban indult volna, azonban akkora volt az iszlám-mániája, hogy az már a szocdemek gyomrát is megfeküdte.

Egy burkáról szóló vitában mondta ezt korábbi párttársunk, természetesen elhatárolódunk tőle”

– mondta Per-Ola Matsson, a párt karlshamni vezetője.

A pártot alig pár napja rázta meg egy hasonló botrány: a savsjői választókerületben az iszlám vallású migránsok szavazatainak a besöprése érdekében a szociáldemokrata képviselőjelölt nyílt hazugságkampányba kezdett. A politikus a Szociáldemokrata Párt által működtetett Facebook-oldalon közzétett egy arab nyelvű kampányszöveget, melyben az állt, hogy ha nem a baloldal fog kormányt alakítani, akkor Svédországban zavargások fognak kitörni az őslakosok és a muszlim arabok között.

Az arab nyelven leírt posztban részletesen kifejtette, hogy egy jobboldali győzelem esetén bezárják az ország összes mecsetét és iszlám vallási iskoláját, betiltják a hagyományos muszlim öltözetet, a halal étkezést, és végül ki fogják toloncolni a migránsok nagy többségét.

Az esetből óriási botrány lett, a hazugságkampányt kénytelen volt elítélni Stefan Löfven jelenlegi szociáldemokrata svéd kormányfő is, aki közölte, hogy a savsjői jelölt bejegyzése nem tükrözi a párt hivatalos álláspontját.

888.hu – Bokor Gábor

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑