Cadmus fordítás Cadmus

Szabadlábra helyezték Oszama bin Laden egykori testőrét Tunéziában

2018. 07. 28.

A terrorizmussal gyanúsított férfit július 13-án toloncolták ki Tunéziába, azóta a helyi hatóságok őrizetében volt, de a helyi törvények szerint vádemelés nélkül legfeljebb 15 napig tarthatják fogva. Egy német bíróság szerint a férfi kitoloncolása „súlyosan jogsértő volt”.

Tunéziában feltételesen szabadlábra helyezték pénteken a Németországból nemrég kiutasított iszlamistát, aki Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjének volt a testőre. A tunéziai terrorellenes hivatal közölte, hogy a Sami A. néven azonosított férfi szabadlábon várhatja ki az ellen indított nyomozás végét, ez idő alatt azonban nem hagyhatja el az észak-afrikai ország területét.

A terrorizmussal gyanúsított iszlamistát július 13-án toloncolták ki, azóta a helyi hatóságok őrizetében volt. Ugyanakkor az észak-afrikai ország törvényei szerint vádemelés nélkül maximálisan 15 napig tarthatják fogva.

Mielőtt a férfit kitoloncolták, a kérdésben dönteni hivatott gelsenkircheni bíróság úgy határozott, hogy Sami A.-t nem szabad visszaküldeni Tunéziába, mert nincs rá garancia, hogy ott nem fogják megkínozni. A törvényszék szerint a „kitoloncolás súlyosan jogsértő volt”.

Időközben a gelsenkircheni bíróság egy tízezer eurós bírság terhe mellett felszólította a bochumi bevándorlási hivatalt, hogy legkésőbb július 31-ig szállítsa vissza a férfit Tunéziából. A tunéziai hatóságok szerint eddig nem érkezett hozzájuk Németországból megkeresés Sami A. visszaküldése ügyében. A tunéziai jog alapvetően lehetővé teszi terrorizmussal gyanúsított állampolgárok kiadatását más országoknak.

A tunéziai iszlamista ügyvédje két hete közölte: nincsenek okok, amelyek kizárnák védence visszatérését Németországba. Mint mondta, amint Sami A.-t szabadlábra helyezik, a tuniszi német nagykövetségnek vízumot kell adnia neki.

Az éj leple alatt szállították a reptérre a német hatóságok

Sami A. 2005 óta élt családjával együtt Bochumban. A német hatóságok terrorszervezetben eltöltött múltja miatt potenciális fenyegetésként tartották számon, rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az egyik ilyen alkalommal vették őrizetbe június végén, és került kiutasítási őrizetbe, miután a bevándorlási hivatal felfüggesztette annak a korábbi bírósági döntésnek a hatályát, amely megtiltotta a férfi kitoloncolását, ugyanúgy amiatt, mert Tunéziában megkínozhatják.

Az elfogási akció hajnalban, titokban zajlott annál háznál, ahol Sami A.-t kiadatási őrizetben tartották, majd egy kora reggeli chartergéppel Tunéziába szállították. A férfi ügyvédjén keresztül interjút adott a Bild című német lapnak Tuniszból. Sami A. A kedden megjelent lapszámban azt állítja: ami vele történt, az emberrablás.

„Hajnali háromkor megfogtak, és elvittek. Mondtam a rendőröknek, hogy ez nem így megy, a bíróság megtiltotta, hogy kiutasítsanak. Erre azt válaszolták, hogy egészen magas helyről jött az utasítás, és nem tehetek ellene semmit” – áll a férfi nyilatkozatában. Azt állítja, azt sem engedték meg, hogy kapcsolatba lépjen az ügyvédjével vagy a családjával.

Nem működik hatékonyan a kitoloncolás

A botrány a legfelsőbb politikai körökig elért. A német kancellár, Angela Merkel is megszólalt az ügyben.

Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter migrációs mestertervének pedig egyik alapeleme, hogy fel kell pörgetni a kitoloncolásokat. Ezekkel ugyanis sok gond van: a kitoloncolandó emberek mintegy fele egyszerűen eltűnik a hatóságok szeme elől. Idén eddig huszonháromezer embernek kellett volna elhagynia Németországot, de csak tizenegyezer esetben tudták a határozatot végrehajtani a hatóságok.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑