Cadmus fordítás Cadmus

Szaúd-Arábia 410 millió dolláros humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának

2023. 02. 27.

Szaúd-Arábia 410 millió dolláros (147 milliárd forint) humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be vasárnap a szaúdi külügyminiszter Kijevben tett látogatása alkalmával.

“A királyság mindent megtesz, hogy enyhítsen az ukránok szenvedésein” – hangsúlyozta Feiszal bin Farhán Ál Szaúd, akit az al-Ihbaríja állami televízió idézett. A tárcavezetőt a nap folyamán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta.

“Arra összpontosítunk, hogy enyhíthessünk az ukrajnai humanitárius válság következményein, a király és a trónörökös ezért úgy döntöttek, hogy 410 millió dolláros humanitárius segítséget küldenek az országba” – tette hozzá.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője Telegram-oldalán közölte, hogy a felajánlott segélyből 100 millió dollárt fognak közvetlenül humanitárius célokra fordítani, a fennmaradó összeget pedig kőolajtermékek vásárlására költik.

A kölcsönös diplomáciai kapcsolatok létesítése óta ez az első alkalom, hogy szaúdi külügyminiszter látogatott az ukrán fővárosba.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑