Cadmus fordítás Cadmus

Szaúd-Arábia feltételeket támasztott Katarnak a kapcsolatok helyreállításához

2017. 06. 07.

Szaúd-Arábia 10 feltételt támasztott Katarnak, ezeket az emírségnek teljesítenie kell 24 órán belül a diplomáciai kapcsolatok helyreállításához Rijáddal – állította kedden a Sky News Arabia hírtelevízió saját diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Ugyanez a tévé egy órával később, egy „Öböl-menti országban tartózkodó” forrásra hivatkozva azt közölte, hogy Katar számára nem szabtak feltételeket.

Az először idézett diplomáciai források szerint a feltételeket a szaúdi fél átadta a diplomáciai viszályban közvetíteni próbáló kuvaiti emírnek, aki a nap folyamán Dzsiddában a királyság vezető tisztségviselőivel tárgyalt.

A feltételek között a beszámoló szerint szerepel, hogy Doha szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, utasítsa ki az országból a Muzulmán Testvériség és a Hamász szervezetek összes tagját, valamint fagyassza be a radikális iszlamista szervezetek folyószámláit a katari bankokban.

Ezen felül Szaúd-Arábia követeli, hogy a dohai székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió azonnal változtasson a szerkesztőségi politikáján, és cseréljék le vezetőségét.

A Sky News Arabia kedd hajnalban közölte azt is, hogy Mauritánia is megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Hétfő reggel óta ezzel már kilenc ország – Mauritánia mellett Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius, a Maldív-szigetek – jelentette be, hogy megszakítja, Jordánia pedig azt, hogy alacsonyabb szintre korlátozza diplomáciai kapcsolatait Katarral. Arra hivatkoztak, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe. Közülük több állam további intézkedésként megszakította a tengeri és a légi közlekedést is Katarral, és kiutasították az Arab-öböl nyugati felén fekvő állam diplomatáit és állampolgárait.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑