Cadmus fordítás Cadmus

Szaúd-Arábia gigaprojektet indít a turisták bevonzása érdekében

2017. 08. 02.

Óriási projektet indít Szaúd-Arábia: a Vörös-tenger több száz kilométernyi kihasználatlan szakaszát építené be, hogy turistákat csalogassanak a világ minden tájáról.

A Vörös-tenger partszakaszának több száz kilométernyi érintetlen területét alakítaná át turisztikai célponttá Szaúd-Arábia. A Bloombergnek küldött hivatalos terv szerint 34 ezer négyzetkilométernyi szakaszt jelöltek ki globális idegenforgalmi úti célként, melynek területe valamivel nagyobb, mint Belgium.

A legtöbb turista vízumkötelezettség nélkül utazhat majd a Vörös-tengerhez, ahol a Madáin Szálih régészeti ásatási területhez is hozzáférhetnek, de luxuslakónegyedek és a szórakoztatóipar végtelen lehetőségei is várják majd a turistákat – igaz a konzervatív ország hagyományai miatt félig autonóm területként.

A projekt 2019 harmadik negyedévében indulna és 2022 végéig dolgoznának rajta, aminek során összesen mintegy 35 ezer munkahelyet hoznának létre. A beruházás 15 milliárd riyalával – 4 milliárd dollárral- járulna hozzá Szaúd-Arábia GDP-jéhez. Mohammed bin Salman – az egyik finanszírozó – a nem olajtartalmú bevételek megerősítése érdekében a kulturális és szórakoztatóipari tevékenységeket erősítené – 2020-ra például 450 klub létrejöttét és számos rendezvényt tervez.

Orientalista.hu – VG.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑