Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szaúd-Arábia megnyitotta kapuit a turizmus előtt

2019. 09. 27.

Szaúd-Arábia pénteken megnyitotta kapuit a turizmus előtt, így a jövőben 49 ország állampolgárai igényelhetnek elektronikus úton vízumot.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyság évtizedeken át viszonylag elzárkózott, s csak az utóbbi időben tapasztalható némi elmozdulás, ami például a nők helyzetére vonatkozó szigorú társadalmi szabályokat illeti.

Ahmed al-Hatíb, a Turizmus és Nemzeti Örökség Szaúdi Bizottságának elnöke a Reuters hírügynökségnek a hivatalos bejelentést megelőzően adott interjújában elmondta: nem lesz kötelező női turistáknak a helyi viseletnek megfelelő hagyományos muszlim, lenge és hosszú fekete öltözetet, az abaját hordani. Ugyanakkor a szerény ruházat viselését megkövetelik, így a nyilvános strandokon is.

Jelezte, hogy a muszlim országokra jellemző alkoholtilalom is érvényben marad. A Szaúd-Arábiába érkező turistáknak lesz elegendő más dolog is, amit élvezhetnek – mondta Hatíb.

Az online elérhető vízumok díja mintegy 80 dollár (24 ezer forint) lesz, a férfi kíséret nélkül utazó nőkre vonatkozó korábbi korlátozást pedig megszüntetik, így már ők is szabadon meglátogathatják a szunnita királyságot. A muszlimok szent városaiba, Mekkába és Medinába azonban nem léphetnek be a turisták.

Az országok pontos listáját, amelyek vízumot igényelhetnek, még a nap folyamán közzéteszik. Hatíb szerint Kína, Japán, az Egyesült Államok és Európa országai kerülnek fel a lajstromra.

Korábban a szunnita királyságba látogató külföldiek sora az országban állandó lakhellyel rendelkező munkásokra és családtagjaikra, üzleti utazókra, illetve a Mekkába és Medinába különleges vízumok alapján zarándoklókra szorítkozott.

A szabadidő turisták tömeges fogadása már évek óta vita tárgya Szaúd-Arábiában, de eddig a konzervatív közvélemény és bürokrácia megakadályozta az elképzelés megvalósulását. Rijád tavaly decemberben tette lehetővé az elektronikus vízum igénylést sporteseményekre és koncertekre.

A turizmust kiemelt ágazatként kezeli Mohamed bin Szalmán trónörökös a hiányzó infrastruktúra ellenére. Ez utóbbi orvoslására Hatíb becslései szerint csaknem 250 ezer milliárd szaúdi rijál (20 ezer milliárd forint) beruházásra lenne szükség a többi között félmillió hotelszoba kialakításával 2030-ig. Mint mondta, az összeg fele állami óriásprojektekből, a másik pedig magánbefektetőktől jönne.

A kormányzati elképzelések szerint 2030-ra 100 millióra emelkedne a látogatók száma a mostani 40 millióról, a turisztikai ágazat hozzájárulása az ország GDP-jéhez pedig a mostani 3 százalékról 10 százalékra bővülne. Szaúd-Arábiában hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség. A tervezett fejlesztések egymillió új munkahelyet jelentenének az iparágban.

MTI, Magyar Nemzet

Megosztom:

,




Back to Top ↑