Cadmus fordítás Cadmus

Szaúd-Arábia tagadja, hogy köze lenne az újságíró meggyilkolásához

2018. 10. 13.

Rijádnak nincs köze a Törökországban eltűnt Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró feltételezett meggyilkolásához – jelentette be szombatra virradóra Abdulaziz bin Szaúd bin Naif szaúdi belügyminiszter az SPA helyi hírügynökségnek nyilatkozva.

A tárcavezető a rijádi vezetés ellen irányuló hazugságoknak és alaptalan vádaknak nevezte azokat az állításokat, miszerint Rijád elrendelte Hasogdzsi meggyilkolását. Dzsamál Hasogdzsinak azt követően veszett nyoma, hogy október 2-án besétált hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. A The Washington Post című amerikai napilap – amelynek a szaúdi újságíró is munkatársa volt – azt közölte csütörtök este internetes oldalán, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében. Rijád ezt tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró távozott a konzulátusról.

Rijádból egy nyomozócsoport is érkezett Ankarába, hogy a helyi hatóságokkal közösen utána járjon az újságíró eltűnésének. A szunnita királyság még kedden engedélyt adott konzulátusi épületének a török rendőrség általi átkutatásához, mindez azonban eddig nem történt meg. Török biztonsági szakértők korábban arra a következtetésre jutottak, hogy Hasogdzsit a konzulátusra érkezése után meggyilkolták. A Milliyet és a Sözcü című török napilapok úgy tudják, hogy Hasogdzsi az okosórájával rögzített egy veszekedést, amelybe a konzulátuson keveredett, s a felvételt megküldte az épület előtt várakozó jegyesének egy mobiltelefonra. Ankara egyelőre visszafogott a Szaúd-Arábia elleni közvetlen vádakkal, a török sajtó azonban naponta közöl a rendőrségi nyomozással felmerült újabb részleteket az ügyben.

PestiSrácok, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑