2019. 04. 23.

Szaúd-Arábiában 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt

A szaúd-arábiai belügyminiszter közlése szerint az országban 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt – jelentette a szaúdi állami média kedden.

Mind a 37 személy, akin végrehajtották a halálbüntetést, szaúdi állampolgár volt. Olyan vádak miatt végeztek ki őket, mint például szélsőséges, terrorista eszmék követése, terrorista sejtek alakítása, illetve a biztonsági erők tagjai ellen elkövetett támadások. A merényletben a szaúdi biztonsági erők több – meg nem jelölt számú – tagja is életét vesztette.

A hivatalos szaúdi hírügynökség által közzétett belügyi közlemény szerint a vádak közt szerepelt továbbá a felekezeti ellentétek provokálása, valamint ellenséges személyekkel való együttműködés, mely sértette az ország érdekeit.

„A belügyminisztérium azért jelentette ezt be, hogy megerősítse, ez az ország nem tétovázik, hogy elrettentsen bárkit, aki az ország biztonságát vagy stabilitását próbálja veszélyeztetni” – hangsúlyozza a közlemény.

A dokumentum név szerint is megemlíti a kivégzett személyeket, akik közül többen nagyobb szaúdi családokból vagy törzsekből származnak.

Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, a halálraítélt személyeket lefejezték. Szaúd-Arábiában gyakran lefejezéssel és nyilvánosan hajtják végre a halálbüntetést.

A Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet közölte: a szaúdi belügyminisztérium jelentéseire alapozva 139 embert végeztek ki 2018-ban Szaúd-Arábiában. A halálraítéltek többségét gyilkosság vagy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt végezték ki.

MTI

, , ,




Back to Top ↑