Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szaúdi koronaherceg szerint Trumppal sikereket értek el a Közel-Keleten

2018. 10. 06.

Sok mindent elért Szaúd-Arábia Donald Trump amerikai elnökkel együttműködve a Közel-Keleten – fejtegette a Bloomberg amerikai hírügynökség munkatársainak Rijádban adott interjújában Mohamed bin Szalmán, Szaúd-Arábia koronahercege, aki elmondása szerint szeret az amerikai elnökkel együtt dolgozni.

Mohamed bin Szalmán hangot adott azon meggyőződésének, hogy Donald Trumppal együttműködve – ahogyan fogalmazott – „sok mindent elértünk a Közel-Keleten, különösen a szélsőségesség, a szélsőséges ideológiák elleni küzdelemben”. Hozzátette, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet „rövid idő alatt eltűnt Irakból és Szíriából, és jónak nevezte az ”Irán negatív lépéseinek„ visszaszorítására tett lépéseket.

A trónörökös ugyanakkor visszautasította az amerikai elnök kedden, egy mississippi választási gyűlésen tett kijelentéseit, miszerint a szaúdi uralkodó ”két hétig lenne hatalmon„ az Egyesült Államok katonai támogatása nélkül, és Rijádnak ezért a támogatásért fizetnie is kellene.

”Az embernek el kell fogadnia, ha bármelyik barátja jó dolgokat és rossz dolgokat egyaránt mond. Lehetnek félreértések, és ezt mi ebbe a kategóriába soroljuk„ – fogalmazott Szalmán herceg, és hozzátette, hogy Szaúd-Arábia nem ingyen kap fegyvereket az Egyesült Államoktól, hanem megvásárolja ezeket. ”Amióta csak Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok kapcsolatban áll egymással, mi mindent pénzért vásároltunk meg„ – szögezte le a trónörökös.

Kiemelte, hogy Donald Trump megválasztása óta a sivatagi királyság változtatott a fegyvervásárlási politikáján, és az elkövetkező tíz évben a fegyverzeteinek több mint 60 százalékát az Egyesült Államoktól kívánja beszerezni. Utalva Donald Trump 2017 májusában Rijádban tett látogatására és az ott aláírt amerikai-szaúdi megállapodásra, hangoztatta, hogy ezzel az egyezménnyel mindenki jól járt, mert munkahelyeket teremt majd mind az Egyesült Államokban, mind Szaúd-Arábiában. Rijád nem fog külön fizetni a biztonságáért – emelte ki.

A koronaherceg hosszasan beszélt a szaúdi belpolitikai helyzetről is. Elmondta, hogy a korrupció elleni kampányban az érintettek 35 milliárd dollárnak megfelelő összeget – 40 százalékát készpénzben, 60 százalékát pedig vagyontárgyak formájában – utaltak át a kormánynak. A korrupcióellenes kampány várhatóan két éven belül zárul le – közölte, és hozzátette, hogy jelenleg nyolc ember van korrupció miatt őrizetben.

Elmondta továbbá, hogy nagy a munkanélküliség az olajmonarchiában, az elmúlt évtizedben most a legmagasabb: 12,9 százalékos. Úgy vélte, hogy ez az arány csökkenni fog, mert a magas olajáraknak köszönhetően a kormány többet költhet. A magas olajárakat nem az iráni olajexportot érintő, hamarosan életbe amerikai szankcióknak tulajdonította, hanem a líbiai, mexikói, venezuelai fejleményeknek.

Szaúd-Arábia jelenleg napi 10,7 millió hordó nyersolajat termel ki, és további 1,3 millió hordónyi kitermelésére van még módja újabb beruházások nélkül – szögezte le a herceg. Kifejtette, hogy Kuvaitnak is nagy olajtartalékai vannak, Rijád szeretne is közös kitermelést, de a két országnak előbb még meg kell vitatnia bizonyos, évtizedek óta megoldatlan, elsősorban a kuvaiti szuverenitást érintő kérdéseket.

Mohamed bin Szalmán bejelentette: 2030-ig kidolgozott fejlesztési terve van, ennek része a nem olajkitermelésből- és eladásból származó jövedelmek növelése és az Aramco olajvállalat nyilvános részvénykibocsátása, valószínűsíthetően 2019-ben.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑