Cadmus fordítás Cadmus

Szenegál egyre több külföldi befektetőt vonz

2019. 03. 29.

Szenegál az utóbbi években megreformálódott, modernizálódott, fejleszti vállalkozásait és az üzleti környezetet. A cél a fenntartható növekedés, amely mindenki számára előnyös. Az eredmények biztatóak. 

Öt éve még csaknem teljesen elhagyatott volt, mára Diamniadio térsége igazi központtá vált a főváros kapujában a lakhatási, közigazgatási, egészségügyi, oktatási és rekreációs infrastruktúrával. Egyben nemzetközi ipari platform is, ami különösen dinamikusan fejlődik.

Több mint 3 és fél millió eurót invesztáltak az itteni textilgyárba. 300 embert vettek föl és képeztek ki. Év végéig háromszor ennyi dolgozója lesz. Nem véletlenül választotta ez a kínai cég ezt a gazdasági zónát Diamniadióban. Kihasználja az itt található sok előnyt, az adó- és vámkedvezményeket. Valamint közvetlenül élvezi a szállítási infrastruktúra előnyeit.

– A termelésünk 80 százalékát exportáljuk, ezért nagyon fontos számunkra, hogy jól tudjunk haladni az utakon, de az is fontos, hogy eljussunk a repülőterekre és kikötőkbe – mondta Mohamed Hady Sar, HR igazgató, CH Garments Senegal.

A hamarosan üzembe álló új vasút máris hatással van az ország gazdaságára. A szenegáli vállalkozás jó szerződést kapott a vonal megépítésére, ami most először összeköti Dakart Diamniadióval, majd tovább épül az új repülőtérig. A szerződésnek köszönhetően 120 új embert tudott fölvenni a cég.

Az adminisztratív formaságokat illetően ez a cég, a többi itt működőhöz hasonlóan, most már papírok nélkül, elektronikusan intézi a fizetést és a cégadminisztrációt.

Mint a cég könyvelője elmondta, ez azért fontos, mert ezzel elsősorban időt spórolnak, mert korábban egy napra volt szükség a jelentésekre, most meg öt perc alatt elrendeződik a fizetés. Megbízható, nincs hibakockázat és kevesebb költséggel jár.

Az egyik legfontosabb az üzleti környezet javítására Szenegálban: a vadonatúj Dakar Kereskedelmi Bíróság, amely alig egy éve jött létre. Több mint 4500 ügyet intéznek itt.

Az egyik legismertebb dakari ügyvéd szerint ez a bíróság pozitív hatással van a gazdaságra, mert értékes időt takarít meg.

– Már nem kell több hónapot várnunk, egy vagy két évet egy ügy lezárására. Maximum három hónap alatt megvan a bírósági döntés – mondta Coumba Seye Ndiaye ügyvéd.

A munkajog, a föld és a kkv-k finanszírozásának reformjával tovább csökkennek a tranzakciós és termelési költségek. A befektetéseket promotáló cég szerint az ország tovább halad a reformok útján.

– Bízzanak bennünk! Jöjjenek befektetőnek Szenegálba, mert az ország stabil pályán halad, ez vezetett a reformokhoz, amelyek lehetővé tették, hogy 46 helyet nyerjünk a befektetői védelem mutatójában az üzleti rangsorban. A következő lépés az, hogy növeljük a vonzerejét és a versenyképességét a szenegáli helyeknek, és az az egyértelmű ambíciónk, hogy egymillió munkahelyet hozzunk létre – magyarázta Mountaga Sy, vezérigazgató, APIX.

Egy másik biztos jel, hogy az ország egyre több külföldi befektetőt vonz. Egy indiai óriáscég 400 millió dollárt tett le az asztalra, hogy újjáélessze a szenegáli vegyipari céget, amely komoly nehézségekkel küzdött az elmúlt években. Ennek eredményeként ma a vállalat jól teljesít.

– Mára minden megvan a befektetők számára Szenegálban. Figyelemreméltó, különösen egy külföldi befektető számára, hogy az ország teljes mértékben tiszteletben tartja a befektetőkkel kötött kötelezettségvállalásait – hangsúlyozta Alassane Diallo, vezérigazgató, vegyipari vállalat.

2012-2018 között Szenegálban a gazdaság növekedése 4,4%-ról 6,8 %-ra gyorsult. Az ország 2035-re szeretne komoly tényezővé válni az üzleti világban.

Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑