Cadmus fordítás Cadmus

Szijjártó: A NATO fokozni fogja a szerepvállalását az Iszlám Állam elleni küzdelemben

2018. 04. 27.

A NATO fokozni fogja szerepvállalását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben, elsősorban a kiképzés terén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jens Stoltenberggel, az észak-atlanti szövetség főtitkárával tárgyalt csütörtökön Brüsszelben.

A tárcavezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Stoltenberg „kifejezetten a megbecsüléséről biztosította Magyarországot”, amely már jelenleg is kétszáz katonával részt vesz az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció tevékenységben, akiknek egy része kiképzési feladatokat lát el.

„Arról biztosítottam a főtitkárt, hogy Magyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is hozzá fog járulni a NATO terrorellenes küzdelméhez, és ahogy eddig is, ezután is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy hazánk, illetve az európai polgárok biztonságát megvédjük” – mondta.

A miniszter hozzátette, a magyar kormánynak világos terve van arra, hogy a korábbi kötelezettségeinek megfelelően a vállalt időpontra a bruttó hazai termék (GDP) két százalékára emelje az ország katonai kiadásait. Mint mondta, ebben nagy szerepet fog játszani a hadsereg közelmúltban megkezdett modernizációs programja.

Szijjártó végezetül elmondta, a katonai szervezet pénteki külügyminiszteri találkozóján Magyarország vétója miatt ezúttal sem kerül sor a NATO-Ukrajna miniszteri bizottság ülésére.

Ennek kapcsán kiemelte: Ukrajna az országban élő magyar és más kisebbségek jogainak „brutális” megsértésével nemcsak kétoldalú, hanem nemzetközi kötelezettségeit is megsérti.

„Amíg ezt a helyzetet Ukrajna nem számolja fel, addig Magyarország nem tudja támogatni az ukránok további euroatlanti integrációs törekvéseit” – közölte. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a helyzet meg fog változni, de – mint aláhúzta – ehhez vissza kell vonni a magyar kisebbség már megszerzett jogait sértő törvényeket.

Orienalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑