Cadmus fordítás Cadmus

Szijjártó: Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament terroristákat menteget

2017. 05. 30.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről és a válaszlépésről is.

A miniszter hangsúlyozta: az EP akkor mentegeti ezt a terroristát, amikor minden európai politikának az emberek biztonságának helyreállítására kellene irányulnia, amikor a NATO-ban is terrorizmus elleni harc a legfontosabb célkitűzés, és azok után teszi ezt, hogy az elmúlt években Párizsban, Brüsszelben, Nizzában és Londonban és Manchesterben is terrortámadásokat kellett elszenvedni.

“A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget”

— mondta Szijjártó.

A külügyminiszter emlékeztetett: a magyar-szerb zöldhatár lezárása után illegális bevándorlók Ahmed H. vezetésével Röszkénél támadást indítottak a magyar rendőrökkel szemben, akiket órákon át kövekkel, betondarabokkal és üvegekkel dobáltak.

Hozzátette: az EP Magyarországot támadó május 17-i határozatában ezt a férfit mentegette, vagyis egy terrorista mellé állt a megtámadott magyar rendőrökkel és Magyarországgal szemben egy olyan időszakban, amikor Európának minden korábbinál súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie.

Szijjártó Péter közlése szerint az EP határozata miatt négy nemzetközi fórumhoz fordul a magyar kormány: az ENSZ terrorizmusellenes intézkedések végrehajtásáért felelős munkacsoportjától, az Európa Tanács terrorizmusellenes tevékenységért felelős bizottságától, az EBESZ terrorizmusellenes egységétől, valamint a NATO terrorizmusellenes szekciójától és új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó divíziójától kérik az EP-határozat vizsgálatát.

Emlékezetes, hogy Ahmed H. mellett többször tüntettek már Soros-katonák és mikropártok is, például Gulyás Márton és Juhász Péter.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑