Cadmus fordítás Cadmus

Szíriába akartak eljutni, öt ember ellen emeltek vádat Ausztráliában

2016. 05. 16.

Vádat emeltek Ausztráliában hétfőn öt ember ellen, akik Szíriába akartak eljutni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez.

Elmarasztaló ítélet esetén akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják az öt férfit, akik közül a legfiatalabb 21, a legidősebb pedig 35 éves.

Mindnyájan már korábban a hatóságok látókörébe kerültek, tudták róluk, hogy csatlakozni akarnak a terrorszervezethez, ezért be is vonták az útlevelüket, hogy ne tudják elhagyni az országot, közben pedig megfigyelés alatt tartották őket. A tilalom ellenére mégis megpróbáltak illegálisan eljutni Szíriába. Szert tettek egy kisebb, hétméteres halászbárkára egy Victoria állambeli kisvárosban, pótkocsin végigvontatták a hajót az egész keleti parton, és több ezer kilométert megtéve eljutottak egészen az északkeleti York-fokig, hogy elhajózzanak Indonéziába, majd onnan Szíriába utazzanak. A hatóságok azonban nyomon követték őket. A queenslandi rendőrség a múlt héten őrizetbe vette az öt férfit.

A hatóságok szerint jelenleg körülbelül 110 ausztrál harcol Irakban és Szíriában a dzsihadisták oldalán. Ausztráliában 2014 szeptembere óta több embert tartóztattak le terrorista összeesküvés gyanújával. Több, elszigetelt merényletet hajtottak végre “magányos farkasok”, köztük Sydneyben egy kávézó elleni támadást is, amelyben meghalt két túsz a támadóval együtt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑