Szíriában az államfő egy volt minisztert bízott meg kormányalakítással
2024. 09. 14.
Bassár el-Aszad szíriai elnök rendeletet adott ki, amelyben Mohammed Gázi al-Dzsaláli korábbi kommunikációs minisztert bízta meg az ország új kormányának megalakításával – közölte szombaton az állami média.
Az új kabinet a július közepén tartott parlamenti választások óta ügyvivő szerepet betöltő leköszönő kormányt váltja fel.
Al-Dzsalali 2014-2016 között kommunikációs miniszter volt. A politikust 2014 óta uniós szankciókkal sújtják, mert a vádak szerint felelős azért, hogy az Aszad vezette rezsim erőszakosan elnyomja a lakosságot.
Az ENSZ adatai szerint legalább 350 ezer ember halt meg a Szíriában 2011-ben kirobbant belháború következtében, több millió ember kényszerült otthona elhagyására. Civil szervezetek becslése szerint mintegy százezer ember tűnt el nyomtalanul a közel-keleti országban.
MTI