Cadmus fordítás Cadmus

Szíriában több mint ötven embert rabolt el az Iszlám Állam

2021. 04. 07.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kedden elrabolt több mint 50 embert, akik éppen gombát gyűjtöttek Szíria nyugati részén, Hama tartományban. Az incidens során további egy civil meghalt, másik három megsebesült – közölte egy katonai forrás. Több gyermeket foglyul ejtettek.

A tartomány keleti részén található asz-Szaanba számos család költözött korábban amiatt, hogy az értékes szarvasgomba szedésével foglalkozzon.

A dzsihadisták azzal vádolták a gombaszedőket, hogy támogatják Bassár el-Aszad elnök kormányzatát, és a hadseregnek dolgoznak, ezért egy rajtaütés során elrabolták őket. A támadásban egy civil meghalt, további három megsebesült, őket a szomszédos Szalamíja kórházába szállították.

Az Iszlám Állam számos sejtje tevékenykedik a térségben, ahova egyes civilek elmerészkednek a bőséges mennyiségű gomba miatt, figyelmen kívül hagyva a hatóságok figyelmeztetéseit.

A szíriai erők folytatják műveleteiket a térségben, hogy az ismét biztonságos legyen – tette hozzá az idézett forrás, egyúttal elismerve: a szíriai kormányerőknek jelenleg nincsenek ellenőrzőpontjaik a térségben.

Egy hónapja 18 civil vesztette életét, további három megsérült, miután két, út menti robbanószerkezet robbant fel járműveik mellett, miközben úton voltak, hogy szarvasgombát szedjenek Szalamíja közelében.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑