Cadmus fordítás Cadmus

Szíriáért imádkozott a pápa advent első vasárnapján

2018. 12. 02.

A nyolc éve háborútól sújtotta Szíriáért emelte fel szavát Ferenc pápa a római Szent Péter téren mondott beszédében.

Ferenc pápa kijelentette: az adventi időszak mindenekelőtt reményt kíván adni az embereknek. Az egyházfő a Szíriában élő gyermekekre is emlékeztetett.

„Imádkozzunk, és segítsük a keresztényeket, hogy Szíriában és a Közel-Keleten maradjanak az irgalmasság, megbocsátás és megbékélés tanúiként”

– jelentette ki Ferenc pápa.

Hozzátette, hogy csatlakozik a Szenvedő Egyház nevű katolikus szervezet vasárnapi kezdeményezéséhez, és a Vatikánban is gyertyafényt gyújtanak a Szíriában és a világ más részein háborútól szenvedőkért. A pápa Isten bocsánatát kérte azokra, akik háborúznak, és pusztító fegyvereket gyártanak.

Advent első vasárnapján Ferenc pápa arról beszélt, hogy a következő időszak nem csak az ünnep előtti várakozásé. A karácsonyt megelőző hetek arra szolgálnak, hogy felébredjünk mindennapi egocentrikus, beletörődő és megszokásokkal teli életritmusunkból.

Nyissuk meg elménket és szívünket az emberek felé, az éhezéstől, igazságtalanságtól, háborútól szenvedő népek, a szegények, a gyengék, a magukra hagyott emberek előtt – hangsúlyozta a pápa.

A római Szent Péter téren már áll az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giulia tartományból érkezett 25 méteres fenyőfa, amelyen december 7-én gyújtják meg a fényeket. Készül a jesolói homokból tervezett betlehem is, amelyet december 24-től láthatnak majd.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑