Cadmus fordítás Cadmus

Szíriai gyilkosság miatt ítéltek el egy dzsihadistát Belgiumban

Egy Szíriában elkövetett gyilkosság miatt huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy dzsihadistát hétfőn Belgiumban; helyi sajtóhírek szerint ez az első alkalom, hogy visszatérése után olyan bűncselekményért ítélnek el egy külföldi harcost, amelyet a hazájától távol követett el.

Az antwerpeni bíróság hétfő délelőtt meghozott ítéletében bűnösnek találta a 24 éves Hakim Elouassakit, aki azzal dicsekedett el telefonon barátnőjének 2013-ban, hogy megölt egy elrabolt síita férfit Szíriában, miután a fogoly családja nem tudta kifizetni a teljes váltságdíjat.

A Sharia4Belgium nevű terrorista csoport tagjaként számontartott fiatalember nem sejtette, hogy telefonhívását lehallgatják, és annak segítségével több társának kilétére és más bűncselekményekre is fény derült.

Hakim Elouassaki azért tért vissza Belgiumba, mert súlyos fejsérülést szenvedett gránátrepeszektől.Elegendő bizonyíték hiányában az ügy öt másik vádlottját távollétükben felmentették, őket emberrablással, fogva tartással és gyilkosságokkal vádolták.A tárgyaláson az ügyészség bemutatta azt a Belgiumban nagy port kavart videofelvételt, amelyen állítólag Houssien Elouassaki látható, amint saját kezűleg lefejez egy férfit Szíriában.

Orientalista.hu – Origo

Sharing is caring!

,




Back to Top ↑