Cadmus fordítás Cadmus

Szíriai katonák szabadították fel az iszlamisták kezén lévő Deraa egyik negyedébe

2021. 09. 10.

Szíriai hadsereg katonái vonultak be a szeptember elsején életbe lépett tűzszünet értelmében a déli fekvésű Deraa iszlamista fegyveresek kezén lévő óvárosába – közölte szerdán a SANA állami hírügynökség.

Hírügynökségek megjegyzik: ez az első eset 2013 óta, hogy kormányerők lépnek a lázadók fellegvárának számító városrészbe.

Az iszlamista fegyveresek korábban Deraa óvárosában, Deraa el-Baladban sáncolták el magukat. A SANA beszámolója szerint a szíriai hadsereg alakulatai a nap folyamán behatoltak a városrészbe, és kitűzték a nemzeti lobogót a megbékéltetési központ felett, ahol milicisták százai szolgáltatták be fegyvereiket.

Ahmed al-Maszalme, Jordániában élő ellenzéki aktivista szerint mintegy 400 szíriai katona lépett Deraa el-Balad területére, míg a lázadók a kerület határában táboroznak.

A damaszkuszi kormány oldalán álló Oroszország közvetítésével létrejött tűzszünet több hétig tartó erőszaknak vetett véget.

A megállapodás előirányozza a szíriai kormány szerint a tűzszünetet fenyegető iszlamista terroristák lefegyverzését, illetve eltávolítását a térségből. Ennek érdekében a szíriai hadsereg ellenőrzőpontokat létesít a városban. Az OSDH tudomása szerint orosz katonai rendőrök is részt fognak venni a rendfenntartásban.

A megállapodás részeként a kormányerők és a szövetséges milíciák bevonulnak Deraa el-Baladba az ellenzéki fegyveres csoport “kemény magjának” kivonulása után. A többi fegyveres a fegyvereinek leadása fejében amnesztiát kaphat.

Az OSDH szerint több mint 900 iszlamista  fegyveres élt eddig ezzel a lehetőséggel. Azok, akik megtagadják a fegyverletételt, Észak-Szíria iszlamisták kezén lévő térségeibe távozhatnak.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑