Cadmus fordítás Cadmus

Szíriaiak százezrei tértek vissza Szíriába

2018. 11. 02.

Hulusi Akar török védelmi miniszter csütörtökön bejelentette: csaknem 260 ezer menekült tért vissza Szíria északi részére, ahol az egy éve befejeződött Eufráteszi Pajzs elnevezésű török hadművelet zajlott.

„Csaknem 260 ezer szíriai térhetett haza az Eufráteszi Pajzs területére a török hadsereg által az infrastruktúra újjáépítésében és a biztonság helyreállítása érdekében nyújtott segítségének köszönhetően” – folytatta Akar.

A miniszter hozzátette, Törökország észak-iraki hadműveletei addig folytatódnak, amíg az Ankara által terroristafenyegetésnek érzékelt hadmozdulatok véget nem érnek a térségben.

Az elmúlt héten a török hadsereg a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit célzó több légi csapást is végrehajtott a környéken. Kedden a hadsereg észak-iraki légi csapása során hét kurd fegyveressel végzett, a török fegyveres erők Twitteren kiadott közleménye szerint.

Ankara az Eufráteszi Pajzs elnevezésű, 2016-tól 2017-ig tartó észak-szíriai hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia visszaszorításának érdekében indította, Törökország ugyanis az Egyesült Államok által támogatott fegyveres csoportot terrorszervezetnek tartja. A művelet keretében a török haderő megtisztította a déli határvidékét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől és az YPG-től Észak-Szíriában az Eufrátesz folyó bal partjáig.

Törökország több mint 3 millió szíriai állampolgárt fogadott be a szomszédjában 2011-ben kitört háború kezdete óta. Sok török azonban egyre inkább gazdasági teherként tekint rájuk, és úgy érzik, a menekültek a munkaerőpiacon is konkurenciát jelentenek számukra.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑