Cadmus fordítás Cadmus

Szörnyű állapotok Moszulban

2017. 07. 02.

Lassan befejeződik Moszul nyugati részének az ostroma. Ahogy közeledik a harcok vége, egyre több civil próbálja meg elhagyni az önmagát iszlám Államnak nevező terrorszervezet által három éve elfoglalt iraki várost.

A helyszínre érkeztek az ENSZ menekültügyi főbiztosságának képviselői is. Ők a városban maradt civileknek próbálnak segíteni.

– Amikor megérkeztünk Moszul keleti felébe, rengeteg alultáplált embert találtunk, sok sebesültet, akik rengeteg erőszakot láttak. Moszul nyugati részében ennél is rosszabb a helyzet. A hosszú harc jobban megviselte az embereket. Kétszer annyi alultáplált embert láttunk el, mint a keleti városrészben, a sebesültek száma rendkívül magas – mondta Fred Cussigh, a világszervezet ibrili irodájának vezetője.

Moszul nyugati részében még mindig folynak a harcok. Az ENSZ becslése szerint a dzsihadisták által uralt városrészben több tízezer civil élhet elképesztő körülmények között. Élelem nincs, a lakók gyakran füzet esznek, hogy elkerüljék az éhhalált.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑