Cadmus fordítás Cadmus

Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv: Afrika és Közel-Kelet egyházai a fókuszban

2018. 07. 10.

Több, mint 124 millió eurót gyűjtöttek össze 5300 projekt megvalósítására a világ 149 országában – ez derül ki a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv 2017-es jelentéséből – írja a Vaticannews.

Több, mint 40 ezer pap és szerzetes részesült az elmúlt évben a pápai jogú segélyszerv támogatásából, melyet növekvő mértékben juttattak a Közel-Kelet szenvedő lakosságának. Az 1947-ben alapított szervezet világszerte igyekszik segítséget nyújtani a helyi egyházaknak. A segélyadományokat megközelítőleg 400 ezer magánfelajánlásból szedik össze, amit utána szétosztanak ott, ahol a segítségre a legnagyobb szükség van.

Az adományokból számos templomot és kolostort építettek újjá, valamint fontos segítség volt a keresztény rádiók és televíziók és a misszionáriusi, valamint lelkipásztori munka támogatása.

Főként Afrika és a Közel-Kelet részesült a segélyből

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a felajánlások nagy részét afrikai és közel-keleti projektek finanszírozására fordították. A közel-keleti térségben pedig évről évre nőtt a támogatás mértéke. Az úgynevezett arab tavasz kezdete óta a pápai jogú szervezet összesen 75 milliónyi segélyt jutatott a közel-keleti egyházaknak. Tavaly a legtöbb segélyt Irak kapta, majd Ukrajna, Brazília és a Kongói Demokratikus Köztársaság következett a támogatottak listáján.

A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche In Not) Werenfried van Straaten premontrei szerzetes alapította a II. világháború után azzal a céllal, hogy kiálljon a keresztények védelme mellett a Berlini falon túl is. Többek között Vietnámra, Kínára és Amazóniára is kiterjedt a szervezet tevékenysége.

A Ferenc pápa által is elismert segélyszervezet eredeti célja az volt, hogy segítse a Kelet-Európából menekülő németeket a berlini fal fölépítése után. 2007-ben még bíborosként levélben fejezte ki jókívánságait a szervezet megalapításának 60. évfordulója alkalmából, úgy jellemezve őket, mint a szenvedő egyház melletti szeretetközösség és testvériség jelképét.

Forrás: S4C.news  kép: Vaticannews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑