2018. 08. 12.

Találtak egy új szfinxszobrot Egyiptomban

A Karnakot és Luxort összekötő úton találták meg a szobrot.

Egy szfinxre bukkantak Egyiptomban a luxori templomot a karnakival összekötő út munkálatai közben – jelentették be még vasárnap az Egypt Today beszámolója szerint.

A közlés szerint a minisztérium azon dolgozik, hogy ki tudják emelni az oroszlántestű és emberi fejű szobrot, azt ugyanis a környezete miatt nem lehet csak úgy kiemelni. A szobor így egyelőre a helyén marad, a régészeti miniszter azt üzente a turistáknak, hogy ott viszont megnézhetik a turisták.

Az ókori Egyiptomban a szfinx uralkodói szimbólum volt, sok fáraó örökíttette meg magát szfinx formájában. A legnagyobb és leghíresebb az 57 méter hosszú és 20 méter magas gízai, amely Khephrén fáraó arcvonásait viseli.

A most talált szfinx nem az első ilyen szobor a környéken, egy egyiptomi kutató az Egypt Todaynek azt mondta, számítani lehetett rá, minthogy több fáraó szfinxszobrát is megtalálták már Luxor környékén.

Egyesek szerint viszont létezik a nagy szfinxnek is egy párja, egy rejtélyes “második szfinx”, esetleg a Nílus másik partján, mert az egyiptomiaknak szokása volt párban építeni az oroszlán testű szobrokat. Ezt azonban még nem találták meg.

HVG

,




Back to Top ↑