Támogatást ígért Venezuelának a török államfő
2018. 12. 04.
Recep Tayyip Erdogan török államfő politikai és gazdasági támogatást ígért a kemény válság sújtotta Venezuelának, ahová először látogatott el a hét elején.
Törökország képes fedezni a dél-amerikai szükségletek többségét – mondta az elnök egy caracasi sajtótájékoztatón, helyi idő szerint hétfőn. „Fedezni fogjuk a venezuelai szükségletek nagy részét, ehhez megvan az erőnk és lehetőségünk” – jelentette ki.
Erdogan és Nicolás Maduro venezuelai elnök hétfőn üzleti fórumon vett részt mintegy 200 üzletember társaságában. A fórumon 4,5 milliárd euró értékű befektetés iránt mutatkozott érdeklődés. Erdogan megjegyezte, hogy a dél-amerikai országban javítani kell az üzletkötések körülményein, amit a venezuelai szakemberek is rendszeresen kérnek a kormánytól.
Erdogan emlékeztetett arra, hogy Törökországé a világ ötödik legnagyobb gazdasága, és azt mondta: a Venezuelával fenntartott kétoldalú kapcsolatokban nagy lehetőségek rejlenek.
A két elnök több gazdasági megállapodást is kötött, főként az olajipar és a bányászat területén. Ezek részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az közismert, hogy Törökország aranyat vásárol Venezuelától, noha az Egyesült Államok novemberben szankciókat rendelt el a venezuelai aranykivitelre.
Hirado.hu, MTI