Cadmus fordítás Cadmus

Teherán az új kabuli kormány összetételét bírálta

2021. 09. 14.

Az új kabuli kormány összetételét bírálta az iráni kormányszóvivő hétfőn teheráni sajtótájékoztatóján, és arra szólította fel az afganisztáni tálibokat, tegyék sokszínűbbé a kabinetet.

“Az afgán átmeneti kormány egészen nyilvánvalóan nem olyan összetételű, amire a nemzetközi közösség és Teherán várt – szögezte le Szaid Hatibzadeh, aki egyébként már augusztus végén felszólította az afgán népcsoportokat, dolgozzanak ki egy mindegyikőjük számára elfogadható összetételű kormányt.

Augusztus közepi hatalomátvételüket követően a tálibok a múlt hét kedden jelentették be átmeneti kormányuk megalakulását, amelyben a miniszteri tárcákat kivétel nélkül a radikálisok – többnyire a pastu népcsoportból kikerülő – emberei kapták. A kabinet néhány tagja már a tálibok korábbi, Afganisztánt 1996-tól 2001-ig ellenőrző kormányában is helyet kapott.

A síita Iránnak – amelynek 900 kilométeres közös határa van Afganisztánnal – nem volt felhőtlen a viszonya a tálibokkal 1996 és 2001 között, egyebek között azért sem, mert a radikálisok az iszlám egy, a síita muszlimokat hátrányosan megkülönböztető politikát folytattak.

Jóllehet Teherán és a tálibok között az elmúlt hónapokban párbeszéd indult, az iszlám köztársaság szeptember elején élesen elítélte a tálibok Pandzsír-völgy elleni offenzíváját.

Iránban több mint hárommillió afgán menekült él, és sokan attól tartanak, hogy a tálibok ismételt hatalomra kerülése miatt ez a szám nőni fog.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑