Cadmus fordítás Cadmus

Teherán korábbi keményvonalas polgármestere lett az iráni parlament elnöke

2020. 05. 28.

Teherán korábbi, keményvonalas polgármestere, Baker Kalibaf lett csütörtökön az új iráni parlament elnöke.

A szavazáson 230 képviselő támogatta Kalibafot – derült ki az iráni állami televízió híradásából, amely ugyanakkor nem tért ki arra, hogy a 290 fős testületben hányan ellenezték jelöltségét.

A 2017-es elnökválasztáson Kalibaf egyike volt Haszan Róháni jelenlegi köztársasági elnök vetélytársainak.
Kalibaf az iráni Forradalmi Gárdában szolgált az Irak elleni háborúban az 1980-as években.

Ezt követően a gárdához köthető építési vállalkozás, a Hatam al-Anbia vezetője volt több éven át. Később az iráni légierő parancsnoka lett.

Teheráni polgármesterségének 12 éve alatt felfejlesztette a főváros metróvonalait, bátorította a felhőkarcolók építését. Ellenfelei azzal vádolták meg, hogy felesleges tervekre pazarolja a közpénzeket, nem fordít kellő figyelmet a város társadalmi és kulturális jellegének alakítására.

Az 58 éves Kalibaf új tisztségében Ali Laridzsánit váltja, aki 2008 óta volt az iráni parlament elnöke.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑