Cadmus fordítás Cadmus

Teheránba járt Oroszország főrabbija

2018. 09. 04.

Iránban nem akarták fogadni, de Putyin elnök ragaszkodott hozzá, hogy Berel Lazar főrabbi is a hivatalos orosz delegáció tagja legyen. Az orosz Duma küldöttsége áprilisban járt Teheránban, de az izraeli portál, az ynetnews csak most tette közzé a hírt.

Irán ugyanis esküdt ellensége Izraelnek. Ezért nem is akarták fogadni a főrabbit Teheránban. Putyin elnök viszont közölte: akkor nem utazik az orosz küldöttség sem! Ezek után a főrabbi is elutazhatott Iránba. Miután közelgett a zsidó húsvét, ezért kóser ételeket vitt magával, mert nem volt biztos benne, hogy talál ilyeneket Teheránban.

Iránban egykor igen népes zsidó közösség élt, de Izrael megalakulása után a létszámuk erőteljesen csökkent. Amikor pedig a hetvenes évek végén hatalomra került Teheránban Khomeini ajatollah iszlamista rendszere, a kivándorlás felerősödött. Irán nem ismeri el Izrael létét sem.

Az orosz főrabbi felkereste hitsorsosait Teheránban. A zsidó intézmények falán is ott díszeleg Ali Khamenei ajatollah portréja. Ő Khomeini utóda, és éppoly elszánt ellenfele Izraelnek, mint a rendszer alapítója volt. Irán és Oroszország most éppen szövetségesek a Közel-Keleten. Szemben állnak Szaúd-Arábia és Izrael koalíciójával, melyet az Egyesült Államok támogat.

Ennek ellenére Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiváló kapcsolatot ápol Putyin elnökkel. Izrael kormányfője többször próbálta meggyőzni Putyint, hogy beszélje rá Iránt a távozásra Szíriából. Az orosz elnök erre azt válaszolta: ha megkérné őket, akkor sem távoznának Irán katonái Szíriából.

Globoport

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑