2019. 06. 12.

Teheránba látogat a japán miniszterelnök

 Abe Shinzo japán miniszterelnök június 12-én Iránba látogat. A japán miniszterelnöknek ez lesz az első látogatása Teheránba és egyben hosszú évtizedek óta ez lesz az első eset, hogy japán állami vezető Iránba látogat.

A japán miniszterelnök három napos hivatalos látogatása során reményei szerint próbál közvetíteni az Irán és az Egyesült Államok közti konfliktusban. Ezzel kapcsolatban a japán Kyodo News Agency számára nyilatkozott.

A hivatalos program során Abe Shinzo találkozik Sayed Ali Khamenei ajatollahhal és Hassan Rouhani iráni elnökkel.

Abe Shinzo korábban egy Donald Trump amerikai elnökkel közös sajtótájékoztatón Tokióban kijelentette, hogy szeretne minden erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy rendezett párbeszéd jöjjön létre Teherán és Washington között. Ezt az ajánlatot az amerikai elnök örömmel fogadta.

Amerika és Irán között ugyanis feszült a viszony amióta az Egyesült Államok 2018 májusában egyoldalúan kilépett a korábban kötött nukleáris egyezményből. Azóta pedig egyoldalú gazdasági szankcióival nyomást gyakorol Iránra és próbálja akadályozni annak olajexportját.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, The Iran Project

, , , ,




Back to Top ↑