Cadmus fordítás Cadmus

Teljesen helyreálltak az orosz-török kapcsolatok

2017. 11. 14.

Gyakorlatilag teljesen helyreálltak a kapcsolatok Oroszország és Törökország között – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta Recep Rayyip Erdogan török elnököt.

A két ország között rendkívül feszültté vált a viszony, miután két évvel ezelőtt egy török vadászgép – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy Szíriában bevetett orosz bombázót. A kapcsolatok Erdogan bocsánatkérését követően kezdtek helyreállni.

A tavalyi 30 százalékos zuhanás után az idei első 9 hónap során 38 százalékkal nőtt a kétoldalú gazdasági forgalom, és a múlt héten feloldották a török paradicsomra vonatkozó orosz behozatali korlátozást is. Nagy lendülettel folytatódik a Török Áramlat földgázvezeték építése.

A két vezető hétfői megbeszélésének homlokterébe a szíriai rendezést állította. Erdogan, mielőtt Szocsiba indult volna, bírálta a vietnami Danangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak vietnami csúcstalálkozóján szombaton elfogadott orosz-amerikai nyilatkozatnak azt a kitételét, amely szerint a szíriai polgárháborúnak „nincs katonai megoldása”.

„Ha nem lehet szó katonai megoldásról, akkor (az oroszok és az amerikaiak) vonják ki az erőiket”

– hangoztatta a török vezető, rámutatva, hogy mind Moszkva, mind Washington bázisokkal rendelkezik Szíriában.

Oroszország, Törökország és Irán az asztanai folyamat keretében „feszültségcsökkentési övezeteket” hozott létre Szíriában, aminek hatására csökkent a harcok hevessége. Moszkva és Ankara mindazonáltal ellenérdekelt feleket támogat fegyveresen Szíriában.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑