Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Tetteket várnak a mianmari ENSZ-jelentés nyomán

2018. 08. 28.

Üdvözölték az ENSZ mianmari népirtásról szóló megállapításait a bangladesi menekülttáborban élő rohongják. Közülük néhányan ugyanakkor arra figyelmeztettek: korai még az elégedettség, hiszen az ügyben egyelőre egyetlen letartóztatás sem történt, és senki ellen sem emeltek vádat.

– Nem hiszem, hogy ez megtörténhet – vélte egyikük, a 25 éves Mohammad Tajúb. – Amíg az ENSZ és a nemzetközi büntetőbíróság nem állítja törvényszék elé a mianmari hadereg főparancsnokát és nem büntetik meg, addig nem hiszünk el semmilyen közleményt. Évek óta hallgatjuk, hogy meg fog történni, de eddig semmi hasonló nem következett be.

Egyes szakértők elégedetten nyilatkoztak arról, hogy az ENSZ-jelentés több személyt is nevesít és nyomozást irányoz elő, de tetteket is várnak.

– Bizonyos káosz tapasztalható az ENSZ-ben, ahogy Mianmar ügye a különböző testületek között pattogott – emelte ki Iniyan Ilango, az ENSZ FORUM-ASIA programjának vezetője. – Járt a Biztonsági Tanácsban, a Közgyűlés előtt, majd most az Emberi Jogi Tanács egyedüliként állított össze egy tervet, hogy valóban feltárják a történteket, és meg is szólaltak a szakértőik. De fontos, hogy az ENSZ most az ajánlások szerint cselekedjen is.

A jelentés egyik legmegdöbbentőbb eleme a korábbi ellenzéki vezető, most mianmari kormányfő Aung Szan Szú Kji felelősségének megállapítása – hangsúlyozta egy elemző az Euronews műsorában.

– Nem sok olyan embert találunk a történelemben – mondta Soraya Lennie, – akik hozzá hasonlóan a demokratikus átmenet pártolói, a szabadság szószólói voltak, majd legalábbis áttételesen népirtás és háborús bűnök vádlottai lettek. Szú Kji 2015-ös hatalomra kerülése óta nagyon megváltozott. Hallgatott a hadsereg tetteiről , és sokszor cinkossá vált az ügy kommunikációjában.

Euronews

 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑