2019. 05. 17.

Timmermans szerint az iszlám már akkor is Európához tartozott, amikor még nem is létezett

Manfred Weber és Frans Timmermans egyaránt úgy véli, hogy az iszlám vallás hozzátartozik Európához. Sőt, Timmermans a vita egy pontján azt is mondta az MTI tudósítása szerint, hogy az iszlám vallás kétezer éve Európa része.

Az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialisták Pártja (PES) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje erről a ZDF német országos köztelevízióban beszélt csütörtök este.

Az EP két legnagyobb pártcsaládja csúcsjelöltjének vitáján Frans Timmermans a műsorvezetők kérdésére válaszolva kijelentette, hogy az iszlám már kétezer éve Európa része.

Néhány perccel később hozzátette, hogy ez túlzás volt, és valójában 1500 éve tartozik az iszlám vallás és kultúra Európához ( a valóságban ez is túlzás, hiszen az iszlám időszámítás kezdőpontja 622, vagyis még 1400 éves sincs, Európában pedig csak később jelent meg, sokáig akkor is elszigetelten).

Manfred Weber azt mondta, hogy az iszlám ugyan hozzátartozik Európához, de az európai értékrendet tekintve “nem mérvadó”.

Origo.hu, MTI

, , , ,




Back to Top ↑