Tizenhat embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban

Tizenhat embert vettek őrizetbe a libanoni hatóságok a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanással kapcsolatban – közölte az NNA helyi hírügynökség csütörtök este az ügyben illetékes katonai törvényszékhez rendelt kormánybiztosra hivatkozva.

Fadi Akiki tájékoztatása szerint a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig.
“Tizenhat embert vettek őrizetbe közülük a vizsgálat részeként” – idézte Akikit az NNA.

Mint mondta, az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Az illetékes szerint a katasztrófa helyszíne lezárva marad a vizsgálatok befejezéséig. Hozzátette, hogy a nyomozás a libanoni hadsereg és a belügyi biztonsági erők hírszerzési részlegének felügyelete alatt folyik.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑