Cadmus fordítás Cadmus

Tizenkét embert fejezek le iszlamista szélsőségesek Mozambikban

2021. 04. 08.

Tizenkét lefejezett embert – vélhetőleg külföldieket – hagytak maguk után az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek a Mozambik északi részén található, földgázkitermelő városban, Palmában – közölte a helyi rendőrség.

Pedro da Silva rendőrparancsnok a TVM tévécsatornának szerdán elmondta: nem tudni, kik voltak az áldozatok, de külföldi állampolgárokról lehet szó, mert mindegyikük fehérbőrű volt. A tizenkét embert egy földgázmező közelében megtámadták, megkötözték és lefejezték. Da Silva állítólag saját kezűleg temette el őket.

Mozambik északi, Cabo Delgado nevű tartományában 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Államhoz köthető felkelők. Palma ebben a tartományban található.

A kormány szerint több tucatnyian vesztették életüket a szélsőségesek legutóbbi támadásában, amely március 24-én kezdődött. Az ENSZ úgy tudja, hogy az elmúlt években legalább 2600-an haltak meg és 670 ezren váltak földönfutóvá a fokozódó erőszak miatt. A térségben humanitárius válsághelyzet alakult ki.

A TVM felvételei az Amarula szálló közelében készültek, ahol több külföldi és helyi szállóvendég került a felkelők ostroma alá a támadást követően.

Orlando Mudumane, a mozambiki rendőrség egyik szóvivője elmondta: látta a tévéfelvételeket, de az értesülést egyelőre nem tudja megerősíteni. Az ügyben nyomozást indítottak.

Az Iszlám Állam saját bevallása szerint ötvenöt emberrel, köztük katonákkal és keresztényekkel végzett a palmai támadás során, egy 60 milliárd dollár értékű földgáz-kitermelési és -fejlesztési beruházás közvetlen közelében. A halottak között van egy brit és egy dél-afrikai állampolgár is. Filipe Nyusi mozambiki elnökön szerdán bejelentette, hogy a kormányerők visszanyerték az ellenőrzést Palma fölött.

Bostwana, Malawi, a Dél-afrikai Köztársaság és Tanzánia vezetői csütörtökön ülést tartottak Mozambik fővárosában, Maputóban, hogy választ találjanak az erőszakra.

A mozambiki elnökön nagy a nyomás, hogy fogadjon el külföldi segítséget a felkelők elleni közdelemben. Az államfő azt nyilatkozta, hogy kormánya támogatást kért a szomszédos országoktól és a nemzetközi közösség más tagjaitól, ugyanakkor hangsúlyozta, nem akarja kockára tenni Mozambik szuverenitását.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑