Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Tizenkét éves lány szabadult az Iszlám Állam fogságából

2016. 10. 25.

Az Iszlám Állam fogságában eltöltött időről mesélt az az eritreai menekült lány, akit tíz másik – keresztény – lánnyal együtt rabolt el a szélsőséges iszlamista szervezet.

A 12 éves lányt és egy török, illetve egy egyiptomi társát múlt héten szabadították ki a líbiai kormányerők. Most a misratai katonai bázison vannak, biztonságban.

– Az Iszlám Állam férfiai rendszeresen megerőszakoltak bennünket, és mi semmit sem tudtunk tenni. Ha ellenálltunk, akkor kötéllel kikötöttek és újra megtették. Bármit megtehettek velünk. Aztán azzal fenyegetőztek, hogy más férfiaknak adnak tovább, akik ugyanazt fogják tenni, amit ők – mesélte.

– Azért imádkoztam, hogy haljak meg, mert a halál jobb mint ott élni közöttük. Ezért ugrottunk ki a harmadik emeletről – tette hozzá. Ő könnyebb sérülésekkel megúszta, az anyjának mindkét lába eltört.

– Illegálisan érkeztünk Líbiába, át a sivatagon, ez önmagában is nagy megpróbáltatás volt. Azért imádkozom, hogy a világ végre találjon megoldást a problémánkra. Azért szeretnénk Európába jutni, hogy életben maradhassunk, hogy biztonságban tudhassuk magunkat. És remélem, ha a világ értesül a szenvedésünkről, akkor segít is rajtunk – mondta.

A foglyokat október 22-én szabadították ki, miután a líbiai erők visszaszerezték az ellenőrzést Szirt városának egyik sűrűn lakott negyede felett. A katonaságnak fél év után sikerült a település nagy részét visszaszerezni az Iszlám Államtól.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑