Cadmus fordítás Cadmus

Tízre emelkedett a hétfői egyiptomi házomlás halottjainak száma

2023. 06. 28.

Tíz ember életét vesztette a hétfőn az észak-egyiptomi Alexandriában bekövetkezett házomlás következtében, és még mindig kutatnak eltűntek után – jelentette szerdán az al-Ahram állami napilap.

Egy tizenhárom emeletes épület omlott össze, és sok ember rekedt a romok alatt. A mentőegységek két napja kutatnak túlélők után. Szerdán reggel találták meg a tizedik holttestet.

A helyi ügyészség korábban elrendelte a ház tulajdonosának és az építési vállalkozónak őrizetbe vételét a nyomozás idejére. A hírek szerint akár gondatlanságból elkövetett emberöléssel, illetve engedély nélküli építkezéssel is megvádolhatják őket.

Mohamed al-Serif, Alexandria kormányzója az al-Ahramnak még hétfőn adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a többnyire nyaralókat elszállásoló épület összeomlása előtt egy “függőleges törésvonal” futott végig az épületen. A legfelső szintet engedély nélkül építették rá a házra, és a hatóságok korábban elrendelték ennek elbontását.

Egyiptomban nem ritka jelenség az épületek hirtelen összeomlása: sok helyen egyáltalán nincs szabályozva a lakóházak karbantartása, így az elöregedő épületek biztonsági körülményeit sem felügyelik a hatóságok.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑