Cadmus

Több milliárd dolláros segélyt kér az UNICEF

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden bejelentette, hogy 3,9 milliárd dollárra (1082,25 milliárd forintra) van szüksége ahhoz, hogy segíteni tudjon a konfliktusok és természeti katasztrófák 41 millió gyermekáldozatának az idén.

A keddi genfi sajtótájékoztatón bemutatott 2019-es cselekvési terv célja, hogy elérhetővé tegye az ivóvizet, az élelmiszert, az oktatást és a legfontosabb egészségügyi szolgáltatásokat a gyerekek számára 59 országban, valamint szavatolja biztonságukat.

Az UNICEF szerint jelenleg Jemenben 6,6 millió, Szíriában 5,5 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 4 millió gyerek számára nem elérhetőek ezek a szolgáltatások.

„Soha nem láttunk annyi konfliktust a világon az elmúlt 30 évben, mint mostanában, és azt látjuk, hogy egyre inkább „normálisnak” fogadják el az iskolák elleni támadásokat vagy gyerekek őrizetbe vételét” – hangsúlyozta a terv bemutatása közben Manuel Fontaine, az UNICEF sürgősségi programjainak vezetője.

Az összeg mintegy harmadát a Szíriában élő vagy a polgárháború elől a környező államokba menekült gyerekek megsegítésére szánják. A segélyezés szempontjából kiemelt válsággócok között van Jemen és a Kongói Demokratikus Köztársaság is. Sokan nem becsülik meg az UNICEF gyermekvédelmi erőfeszítéseit – adta értésre Henrietta Fore igazgató.

„A gyerekek nem tudnak felépülni a háború ejtette láthatatlan sebekből, ha nincs olyan hely, ahol biztonságban játszhatnának, ha el vannak választva családjaiktól, és nem részesülnek pszichológiai és szociális támogatásban” – fűzte hozzá Fore. Az ENSZ Gyermekalapja szerint a fegyveres konfliktust megélt gyerekek olyan szintű stresszhatások érik, ami károsan hat tanulási és szociális képességeikre egészen felnőttkorukig.

Tavaly az UNICEF 3,8 milliárd dollárt kért a nemzetközi közösségtől tevékenységének finanszírozására, ennek az összegnek azonban csak a háromnegyedét kapta meg felajánlásokból.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑